Cannes filmfesztivál: Lionsgate party

Sziasztok! Az elmúlt napokban annyiszor mondogattam, hogy legyen már valami hír Timothée-ról, hogy úgy is mondhatjuk, hogy meghallgatta az imáimat, ugyanis tegnap hosszú idő után végre elhagyta Londont. Mint minden évben, így idén is megrendezésre került a cannes-i filmfesztivál, ahová számos híresség látogatott el, ám arra szinte esély sem volt, hogy esetleg a színész is felbukkanjon, azonban tegnap Nice városában kapták lencsevégre őt a fotósok a reptéren, ennek kapcsán egyelőre csak két fotónk van, melynek a minősége sem túl jó. Nem sokkal később a következő fotók már Antibes-ben készültek róla, ugyanis hivatalos volt egy bulira, amelyet a Lionsgate szervezett meg a Cap-Eden-Roc hotelben. Sajnos innen sem HQ minőségű képeket kaptunk, mindössze a jelenlevők szúrták ki őt, és töltöttek fel róla fotókat, illetve ő is szívesen fotózkodott másokkal, erről az alkalomról egyelőre 6 képet tekinthettek meg a galériánkban. A bulin beszélgetett egy újságíróval is, akinek megerősítette, hogy jövő hónapban kezdődnek a The King forgatásai, így nagy a valószínűsége annak, hogy ismét el fog tűnni a nyilvánosság elől arra az időszakra. Végül pedig az Instagramján is aktív volt, feltöltött egy képet, melyen a tükörben pózol egy Ellen DeGeneres pólóban.

IMG_20180512_111323.jpg IMG_20180512_111334.jpg IMG_20180512_111340.jpg

Szandi*, 2018, máj 12, Képek, Megjelenés, Paparazzi

  Paparazzi képek Londonból és jelölés

Sziasztok! Szinte hihetetlen, de végre új képekkel tudok szolgálni nektek, ugyanis Timothée végre kibújt a csigaházából, egész pontosan kilépett az utcára, és most kivételesen nem csak a barátai, hanem lesifotósok is vele tartottak. A tegnap este folyamán, London utcáin kapták őt lencsevégre, és előkerült róla 11 eléggé rossz minőségű kép, amelyeket már megnézhettek a galériánkban! Kedvencünk továbbra is a The King-en dolgozik, a legújabb hírek szerint továbbra is kiképzik őt a szerepre, lovagolni, és harcolni tanítják, illetve pár kilót is fel kellett szednie, hogy tökéletesen megfelelhessen az elvárásoknak. A forgatásokat is kezdik valószínűleg egy hónapon belül. Ugyan a fontosabb díjátadók már lezajlottak, de pár napja bejelentették a 2018-as MTV Movie & TV Awards jelöltjeit, és Timmy is ott van a listán, mégpedig a Legjobb alakítás egy filmben kategóriában, a Call Me By Your Name-ért. Sajnos csak külföldről lehet szavazni rá, de bízzunk benne, hogy nyerni fog. A díjakat június 19-én fogják átadni, egyelőre semmi információ nincs arról, hogy a színész ott lesz-e az eseményen, hiszen mostanában mindent lemondott a film előkészületei miatt.

Szandi*, 2018, máj 05, Jelölés, Képek, Paparazzi

  Paparazzi képek a Coachella fesztiválról

Sziasztok! Pontosan egy héttel ezelőtt említettem egy bejegyzésben, hogy Timothée két napra abbahagyta a The King munkálatait, hiszen néhány barátja meghívta őt a Coachella Arts & Music fesztiválra. Azóta ismét eltűnt a kamerák előtt, ám előkerült hat kép erről a napról, sajnos vízjellel vannak ellátva, de a színész jól kivehető rajtuk. Kedvencünk The Weeknddel, és az énekes barátaival lógott együtt azokon a napokon, egy szerencsés rajongó pedig össze is futott vele a fesztiválon, a találkozásról pedig írt is Instagramon. Említette, hogy Timmy nagyon közvetlen volt vele, csevegtek a zenéről, és a filmekről is, a színész egyáltalán nem érezte már magát zavarban. Ha már szóba kerültek a rajongók, akkor írnék egy kicsit Timothée Twitter aktivitásáról. Ő az a híresség, aki nagyon szívesen válaszolgat a tweetekre. Ha nézitek róla a képeket, valószínűleg feltűnt nektek, hogy már a védjegyévé kezd válni az, hogy mindig betűri a zoknijába a nadrágja szárát, ezt pedig többen is leutánoztak, majd posztolták közösségi oldalukat, néhányhoz hozzá is szólt, illetve posztolt is egy képet a saját lábáról, ezt megnézhetitek a galériánkban! Ezeken kívűl semmi hír nem jelent meg, lehetséges, hogy már visszatért Európába dolgozni.

30084218_223384588214978_882630764468895744_n.jpg 30084018_189483791852703_7043472157547954176_n.jpg 30078135_1999144243737477_8305076241917018112_n.jpg

Szandi*, 2018, ápr 22, Képek, Paparazzi, Twitter

  Képek az elmúlt napokból

Sziasztok! Most, hogy már vége lett a nagy díjátadó időszaknak, kicsit eltűnt Timothée a nyilvánosság elől, és a jól megérdemelt pihenőjét tölti. A legutolsó hely, ahová járt egy esemény miatt, az Austin volt, innen most egy új fotó került elő. Vasárnap kedvencünk visszautazott a szülővárosába, New Yorkba, a reptéren pedig pár rajongó elcsípte őt az egyik jó barátjával, Jean Renée fotóssal, akivel aznap még egy galériát is meglátogatott, majd a város utcáit járta, melyeket szintén képek bizonyítanak. Ezután ismét eltűnt egy időre a fiatal színész, azonban tegnap egy kis kikapcsolódás mellett döntött, Ansel Elgorttal és néhány másik barátjukkal egy NBA meccset néztek meg, melynek során a New York Knicks játszott a Philadelphia 76ers csapata ellen. Itt készült néhány lesifotó róluk, melyeken látni lehet, hogy igen csak jól érezték magukat. Ezúttal sincs bejegyzés fotósorozatok nélkül, összesen öt albumot tudtam bővíteni, ezek közül három tavalyi, egy-egy fotó a L’Officiel Hommes, illetve a V magazinnak készült, míg kettő egy díjátadó után a Huawei portréstúdiójában. Emellett még megnézhettek három nem látott képet az idei GQ magazin sorozatból, és megjelent egy kép HQ minőségben, ami idáig csak vízjelesen volt elérhető, ez a The Wrapnek készült év elején.

DYN-Al9X0AAi8Uv.jpg DYCl99LX0AINO91.jpg nyknicks7.jpg DYSjMHNX4AABRoU.jpg DYKS_YmXkAAGlZH.jpg DYQpoDXW4AIR20R.jpg gq2.jpg DXUXC6cWsAAADYE.jpg

Szandi*, 2018, Már 16, 2017, Fotósorozat, Instagram, Képek, Paparazzi