American Film Institute Awards, fotósorozatok és Instagram posztok

Sziasztok! Már nagyon közeledik a Golden Globes, így a jelöltek körül mostanában nagy a pörgés. A tegnap este rendezte meg az A24 cég az egyik elő-partit, a los angelesi Four Seasons Hotelben, amely a 18. American Film Institute Awards volt, egy privát vacsora, amin csak azok vehettek részt, akiket meghívtak. A meghívottak listáján ott volt Timothée, ahogy a kollégái, Armie Hammer és Saoirse Ronan is. Az este folyamán 10 filmet tüntettek ki, amelyet a legjobbnak ítéltek, és legnagyobb örömünkre Timmy két filmje is ott volt ezek között, a Call Me By Your Name, illetve a Lady Bird. A “vörös szőnyeges” felvonulás alatt a kedvencünk Armieval, illetve Steven Speilberg filmrendezővel fotózkodott, majd bent az esemény során összefutott még Emilia Clarke színésznővel, illetve még sok már producerrel és rendezővel is. A színész eléggé sok időt szánt arra, hogy népszerűsítse a Call Me By Your Name-t, de ezúttal inkább a Lady Bird-re fektette a hangsúlyt és részt is vett egy sajtótájékoztatón a film kapcsán, amiről mindössze csak egy képünk van egyelőre, illetve egy rajongó is összefutott vele ez idő alatt, és fel is töltött néhány aranyos közös képet. Timothéeval egyébként többen is osztottak meg képeket az Instagram profiljukon, többek közt Armie is, amint épp útban voltak a rendezvényre, ugyanitt az érkezéskor még Timmy egyik nagy rajongója is elcsípte őt.

60851414_picturepub_ah_tc_05jan2018_afiawards-9.jpg 60851419_picturepub_ah_tc_05jan2018_afiawards-13.jpg 60851410_picturepub_ah_tc_05jan2018_afiawards-7.jpg 60851415_picturepub_ah_tc_05jan2018_afiawards-10.jpg

További linkek:

Január 5: American Film Institute Awards (belső rész)
Január 5: American Film Institute Awards (közösségi oldalak)
Január 5: American Film Institute Awards – Lady Bird sajtótájékoztató
Mások feltöltései Timothéeról
Rajongói képek > 2018

Az eseménnyel kapcsolatos képek mellett még másokat is feltöltöttem a galériába, ugyanis egy kis szünet után Timothée végre visszatért Instagramra, és két képet is posztolt. Az egyik még a New York Film Critics Circle Awards-on készült Tiffany Haddish-el, míg a másikon Gary Oldman színésszel pózol. A bejegyzést pedig zárnám két fotósorozat képpel, az egyik tavaly készült a Variety magazin számára, a fotón Daniel Kaluuya-val láthatjuk. A másik az olasz Vogue magazinban lett megosztva, ez egy Call Me By Your Name promóciós kép. Minden előnézeti kép külön albumba vezet!

26072790_782768498591043_3008282569717317632_n.jpg 26158850_164861310798860_1443374135492214784_n.jpg timothee-chalamet-daniel-kaluuya-actors-on-actors-contenders-conversation.jpg 25038663_1615508378510277_4828625009821876224_n.jpg


  New York Film Critics Circle Awards, jelölés, fotósorozat, interjúk

Sziasztok! Javában zajlik már a díjátadószezon, és szerencsére Timothée is megjelenik egy-egy eseményen, hiszen eléggé sok díjra jelölték a Call Me By Your Name miatt. Ma hajnalban került megrendezésre a New York Film Ciritcs Cricle Awards, ahová a kedvencünk a nővérével, Armie Hammerrel, és Luca Guadagnino-val jelent meg. A nővére egyébként nincs rajta egy képen sem, azonban egy rajongó, aki szintén ott volt a rendezvényen, megerősítette, hogy valóban ott volt, ahogy még sok más érdekességet is megtudhattunk általa. Többek közt azt árulta el neki Timmy, hogy a közösségi oldalakat mind eltávolította a telefonjáról, azonban hozzátette azt is, hogy a jövő héten ismét letölti az Instagramot. Visszatérve a díjátadóra, a TAO Downtown pánázsiai étteremben került megrendezésre. Timothée-t ezúttal Luca konferálta fel a színpadra, majd átadta neki a legjobb színésznek járó díjat, és ezt követte a színész beszéde, amit sajnos sehol nem találtam meg. A galériánkban érhettek el képeket a vörös szőnyegről, közösségi oldalakról, a színpadról, illetve a belső részből is, ahol többek közt Paul Danoval és Tiffany Haddishel fotózkodott. Minden előnézeti kép külön albumba vezet!

60720327_picturepub_ah_tc_03jan2018_nyfcca-17.jpg DSqbYE4VwAU3qWm.jpg DSrbeFXVAAAJ4Q-.jpg DSrbHvSVMAIy0UQ.jpg

Azonban ezzel a díjjal még nem ért véget a mai kitüntetések sora, ugyanis Timothée bekerült a W magazin különszámába is, amelyben az év legjobb színészeit láthatjuk. Ehhez készült egy fotósorozat is, amelyből egyelőre csak egy kép került a nyilvánosságra. Timmy a képen egy Schiesser pólót visel, Sandro kabáttal és nadrággal, Calvin Klein csizmával, kiegészítőként pedig egy Sermoneta Gloves kesztyűt választott neki Edward Enninful. A fotót egyébként Juergen Teller készítette. A színész a következőt nyilatkozta a magazinnak:

Enyhén kötődtem a Call Me By Your Name-hez négy éven keresztül. Sosem tűnt úgy, hogy össze fog jönni, aztán mégis. Most közel két évet töltöttem azzal, hogy népszerűsítsem. Szóval nagyon sok szempontból ez lesz a fiatalságom projektje. Mikor öregebb leszek, és megnézem ezt a filmet, emlékezni fogok arra, hogy milyen volt nem agyonhajszoltnak, öregnek, és sikertelennek lenni. Visszagondolok és azt fogom mondani ‘Ó, mikor még fiatal voltam…’

0218_w_bestperformances_lo25.jpg

Megjelent még néhány újdonság a Palm Springs Film Festival Awards Gáláról is, amelyen a tegnapelőtt vett részt Timothée és megkapta a Feltörekvő Csillag díjat. Erről most előkerült egy közösségi oldalas, valamint egy after partyn készült fotó is, amelyeket már feltöltöttem a galériába, ezen kívül pedig vannak rövid interjúrészletek is. Először is, vasárnap kerül megrendezésre a Golden Globes, ahol Timo jelölve van a Legjobb férfi főszereplő egy filmdrámában díjra, így természetesen tiszteletét is teszi az eseményen. Egy riporternek elárulta, hogy mivel sokan azt mondják, hogy egy fiatalosabb esemény, ezért nem az anyukáját viszi, mint plusz egy fő, hanem a nővérét, Pauline-t, aki szintén színésznő. Emellett még a Women’s Wear Daily-nek szólt néhány szót a hirtelen sikeréről, és arról, hogy miért nincs stylistja.

Idáig olyan különálló filmekben szerepeltem, amiket nem néznek meg az emberek. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben részese leszek olyan projekteknek, amik nem fognak beválni. Szóval ilyen helyzetekben naiv lennék, ha nem tudnám, hogy a showbizniszben vannak hullámvölgyek, szóval értékelem, és szeretem, tudod? Szeretném, ha inspirálnának jó színészek. Szeretnék jó színész lenni. Ez pedig azt jelenti, hogy új és fontos történeteknek kell a részese lennem, és nagyszerű mesélőkkel és filmkészítőkkel kell együtt dolgoznom.

Nem dolgozom stylisttal. Én választom ki, hogy mit veszek fel. Úgy érzem, hogy az álmomnak egyik verzióját élem most meg. Viselhetek ruhákat király tervezőktől. Miért fizetnék most hirtelen valakinek azért, hogy kiválassza, mit vegyek fel? Erről álmodsz, mikor 12 éves vagy. Én akarom kiválasztani, hogy mit veszek fel.

DSrE6GrVQAAyMew.jpg 004.jpg 

És a bejegyzés végére hagytam a legjobb hírt. Délelőtt jelentették be az idei jelölteket a Filmes BAFTA Feltörekvő Csillag kategóriában, és legnagyobb örömünkre Timothée is ott van Daniel Kaluuya, Florence Pugh, Josh O’Connor és Tessa Thompson oldalán. Az esemény február 18-án kerül majd megrendezésre. Végül pedig bejelentették, hogy 10-én, azaz szerdán a kedvencünk a Tonight Show with Jimmy Fallon műsor vendége lesz Saoirse Ronannel és Camila Cabelloval!

Szandi*, 2018, jan 04, Díjátadó, Fotósorozat, Jelölés, Megjelenés

  Palm Springs International Film Festival Awards Gála

Sziasztok! Legnagyobb örömünkre nem kellett sokat várni 2018 első képeire, ugyanis Timothée a tegnap Palm Springsbe utazott kollégájával, Armie Hammerrel, és feleségével, Elizabeth Chambersszel, így több új képpel is gazdagodhattunk. Timmy nagy estéje előtt együtt töltötték a napot, így megejtettek egy közös ebédelést is, amiről aztán Elizabeth posztolt is egy képet Instagramra, mely azt is bizonyítja, hogy igen csak jól érezték magukat. A képhez csak annyit fűzött hozzá, hogy “Családi vakáció 2. rész. Előkészülés Palm Springs-ben.”.

DSk0gMGU8AAu2wF.jpg

Ezek után nem sok történt velük, úgyhogy ugorhatunk is az estére. Timothée hivatalos volt a Palm Springs International Film Festival Awards Gálára, ami a Palm Springs Convention Centerben került megrendezésre ma hajnalban. Már egy ideje tudni lehetett, hogy a színész is ott lesz az eseményen, hiszen előre be lett jelentve, hogy megnyerte a Feltörekvő Csillag díjat, ahogy Gal Gadot színésznő is. Timmy saját magát öltöztette a rendezvényre, egy egyszerű öltönyben jelent meg, amelyben nagyszerűen nézett ki. A vörös szőnyegen nem csak egyedül, hanem Armieval és feleségével is szívesen pózolt, ezt követően pedig interjúkat is adtak, ezekről már előkerült két videó is. Az elsőben Timmy és Armie is beszélnek, mindketten azt fejtik ki, hogy mennyire jó, hogy a Call Me By Your Name-ben csak egyszerűen be van mutatva a két szerelmes kapcsolata, anélkül, hogy a szülők, vagy bárki más ítélkezne. A másik videóban a kedvencünk megszólal franciául is, és elmondja, hogy még mindig fura neki, hogy ennyi ember veszi őt körül, és az ilyen eseményeken mindig a cipőfűzőjére figyel. Emellett mesélt arról, hogy most először volt egy igazi születésnapi bulija, többször is említette, hogy Armie olyan, mintha a bátyja lenne, és persze azt is elmondta, hogy valóra válnak az álmai, és őrület, hogy ennyi mindent elért, és még arra is esélyes sokak szerint, hogy Oscar díjat nyerjen. Az interjúk során készítettek róla képeket is, amelyek főként a riporterek közösségi oldalaira kerültek ki, de egy rajongónak is sikerült elcsípnie őt.

25036155_543661892676025_192252498629623808_n.jpg 25023619_139814140030541_7260488935095140352_n.jpg 60651832_picturepub_timotheechalamet_02jan2018_psiff-15.jpg 60681665_picturepub_timotheechalamet_02jan2018_psiff-74.jpg

tumblr_p1yljjIzvm1webposo1_500.jpg DSleywGVAAAoHkp.jpg DSld0obU0AAUpqc.jpg DSlquG1VAAUIktW.jpg

Miután befejeződött a vörös szőnyeges felvonulás, mindenki bement az épületbe, és kezdetét vette a díjátadó, ahol megtisztelték a nyerteseket. Timothée-t Armie konferálta fel, és átadta neki a Feltörekvő Csillag díjat, majd következett a színész beszéde. Aki már látta, hogyan vette át az előző díjait, azt nem érte meglepetés, hogy Timmy ezúttal is előre megírta a beszédét, és azt olvasta fel, amire az az egyszerű magyarázat, hogy egyelőre még túlságosan ideges ahhoz, hogy fejből mondja a beszédét, annak ellenére is, hogy több színházi szereplést tudhat már maga mögött. Hogy pontosan mit is mondott, azt lefordítottam nektek, illetve feltöltöttem néhány képet is a galériába erről az alkalomról.

60681751_picturepub_timotheechalamet_02jan2018_psiff-103.jpg 60681735_picturepub_timotheechalamet_02jan2018_psiff-99.jpg 60681722_picturepub_timotheechalamet_02jan2018_psiff-96.jpg 60681758_picturepub_timotheechalamet_02jan2018_psiff-105.jpg

Oké, kérlek ne légy kínos… rendben. Köszönöm szépen a Palm Springs International Film Festival-nak ezt a díjat, és Michael Barkernek, Tom Barnardnak a Sony Pictures Classics-nél, hogy hittek a filmben. Valóban egy nagyszerű érzés a Feltörekvő Csillag kategóriában lenni ma este Gal Gadot mellett. Gal, a filmed konkrétan 250-szer több bevétele volt, mint az enyémnek, szóval kissé bizonytalannak érzem magam amiatt, hogy kitüntetettként állok itt, de ez rendben van. Armie, haver, köszönöm a beszédet, sokkal könnyebb ezt végigcsinálni veled, mert te vagy az egyik legjobb barátom. De azért azt kell mondanom, hogy igazán rémisztő tapasztalatban volt részem a színfalak mögött, nem tudtam hová fogsz kilyukadni ezzel, szóval köszönöm. Komolyan, nagyon hálás vagyok a nagy testvéri köteléked miatt, a tanácsaidért, és a barátságodért. Nagyon értékes a számomra, hogy az elmúlt két évben volt egy mentorom a te személyedben, aki annyira tehetséges, és ezt komolyan gondolom. És külön köszönet Armie feleségének, Elizabeth Chambers-nek, aki szintén itt van ma este, aki ugyanannyira fontos ebben az egészben, mint bárki más, és aki engedte, hogy a férjén mászkáljak két hónapon keresztül. Szóval köszönöm ezt, köszönöm Elizabeth! Szeretnék hatalmas köszönetet mondani a rendezőnek, Luca Guadagninonak. Köszönöm, hogy adtál egy esélyt egy abszolút senkinek, és gyakran próbáltam elmondani, hogy mennyire hálás vagyok ezért a filmért és nehéz szavakkal elmondani, de komolyan gondolom. Köszönöm! Köszönöm teljes szívemből, mert szó szerint meghatározod az életem jelenleg, tudod. A filmnek köszönhetően már lehetek a jövőben egy srác, akinek befellegzett, mert már van valami, ami miatt befellegezhet neki, és az pedig ez a film. Szóval köszönet ezért, Luca. És nagyon szeretném megköszönni az ügynökömnek, Brian Swardstromnak, aki szintén itt van ma. És remélem az emberek nem érzik kínosan magukat, amikor látnak egy fiatal színészt a színpadon, aki egy mondatban használja az ügynök és a köszönöm szót. De komolyan, köszönöm Brian a hihetetlen tanácsaidat az elmúlt öt évben, mert a munkád Tilda Swintonnel és Luca Guadagninoval… Egyszerűen csak nem állnék itt nélküled, és a férjed és producer, Peter Spears nélkül. Akkor találkoztam először Briannel, mikor fejeztem be az utolsó évem a LaGuardia Középiskolában New Yorkban, és azt mondta nekem, hogy “Menj egyetemre, fejezd be az iskolát, ne aggódj a színészet miatt, nem kell sietni, egyszer vagy fiatal.”. Szóval elmentem egyetemre egy évre, és azt gondoltam magamban, hogy “haver, ez szörnyű, el kell tűnnöm innen a fenébe, színészkedni akarok”. És hihetetlen utat tettem meg azóta. Tudom, hogy mindig mellettem állsz, Brian, ahogy egyszer mondtad nekem “Az ügynököd képvisel téged, te pedig az ügynöködet.”, szóval én is melletted állok. És végül hatalmas köszönet az anyukámnak, aki otthonról néz. Anya, szeretlek, köszönök mindent, és azt is, hogy üzentél nekem erről 20 perccel ezelőtt a színfalak mögött. Valami okból kifolyólag az Apple TV alatt hagytam a távirányítót, és sajnálom. Béke és szeretet, köszönöm!


A díj átvétele után a színfalak mögött Michael Buckner fotós készített néhány portrét a két színészről, majd a vörös szőnyegen is lőttek még néhány képet róla a díjával együtt. Ezután következett az after-party, ahol már összefutott Saoirse Ronannel is, akivel együtt játszik a Lady Bird című filmben. A két színész egymás díjával fotózkodott a buli során.

timmy2.jpg timmy3.jpg 60675983_armiehammer-timotheechalamet003.jpg 60676012_armiehammer-timotheechalamet004.jpg

60681814_picturepub_timotheechalamet_02jan2018_psiff-124.jpg DSmyfbSVQAEut-D.jpg DSmyazQVQAAsjgL.jpg DSmcTNzVoAAPc-W.jpg

Szandi*, 2018, jan 03, Díjátadó, Megjelenés