BAFTA előtti események

Timothée tegnap nem igazán tétlenkedett, ugyanis gőzerővel készült a ma este megrendezésre kerülő British Academy Film Awards-ra. A jelölteknek különböző eseményeket tartottak, a délelőtt folyamán az EE Rising Star, avagy a Feltörekvő Csillag kategóriának rendeztek egy kérdezz-feleleket, amelyet most Timothée és Daniel Kaluuya képviselt. A két színész egy órán keresztül válaszolgatott a kérdésekre. A középpontban értelemszerűen azok a filmek álltak, amelyekben a két színész szerepelt, Timothée-t főként a tapasztalatairól kérdezték, amelyeket a forgatások alatt gyűjtött, illetve azt is elárulta, hogy nagyon sok jelenet spontán volt, nem volt minden előre eltervezve. Emellett azt is kiemelte, hogy mennyire hálás az elmúlt évért, hogy ekkora sikernek örvend, hogy felismerik őt az utcán, és nagyon sok rajongójára ő maga is emlékszik. Az is szóba került, hogy mi volt az első szerepük, a színész megosztotta velünk, hogy Disneylandben kapott először szerepet egy reklámban, az amerikai, illetve francia verzióban is. Lucával 17 évesen találkozott először, és többször is elment a film meghallgatásaira attól kezdődően, azonban nem tudta azonnal a legjobbat nyújtani, végül 20 éves korában kapta meg a szerepet, amikor már sokkal tapasztaltabb volt, és alaposan felkészült a forgatásokra, kiolvasta a könyvet, és zongoraórákat is vett, megtanult olaszul, amit már ezelőtt is tudhattunk. Nagyjából ennyi volt a kérdezz-felelek lényege. Ezt követően adott egy újabb interjút, amelyben beszélt a meghallgatásokról, arról, hogy fontos jó kapcsolatot kialakítani a film további szereplőivel, és, hogy milyen élményekben volt része a Call Me By Your Name forgatása alatt. Az interjúk ideje alatt készültek képek is, amelyeket elérhettek a galériánkban.

DWP0-KXXcAEt1RN.jpg DWQN7PmWAAA3A-7.jpg DWP7fuTWAAAYPaO.jpg DWP7eTiW4AAit6X.jpg

Egy gyors átöltözés után már indult is a Kensington-palotába, ahol a Nespresso rendezett egy elő-partit a BAFTA jelölteknek. A színészről készült pár fotó a vörös szőnyeges bevonulás alatt, majd a belső részben lencsevégre kapták őt Luca Guadagninoval is, akit idén jelöltek a Legjobb rendező kategóriában. Ezt követően Charles Finch szerző és kritikus, illetve a Chanel rendezett közösen egy újabb partit, a meghívottak listájára pedig ismételten felkerült a kedvencünk is, ezt a Mark’s Clubban tartották. A nap folyamán ahogy azt már megszokhattuk, Timothée ezúttal is szánt időt a rajongóira, akik már több fotót meg is osztottak a közösségi oldalaikon.

DWSCTmsWkAAd3jm.jpg DWRA8GjXUAEAPqs.jpg DWTXB6TXkAA0hrA.jpg DWTWZd8WAAEfDGv.jpg

DWPdTHvWAAEqpIm.jpg DWRNYZaVwAAX6Jn.jpg DWROC7rU0AA8ZyT.jpg DWRNvBQU8AAuWo_.jpg


  Fotók az elmúlt hétről

Sziasztok! Timothée egy kis időre ismét eltűnt a nyilvánosság elől, így nem jelent meg róla túl sok újdonság, mindössze néhány képet tudtam feltölteni a galériába, amelyek már korábban készültek. Először is a The Hollywood Reporter által szervezett vacsoráról vannak új képek, az eseményre február 5-én került sor, a meghívottak pedig az Oscar-jelöltek voltak. Egy portréval, és pár vörös szőnyeges képpel gazdagodtunk. A következő rendezvény a L’Officiel Hommes magazin vacsorája volt, amelynek során a legújabb számot ünnepelték, akinek a címlapján Armie Hammer található, itt kedvencünk főként a színésszel, és annak feleségével pózolt. Mivel a két vacsora nem egy helyen volt, ezért Timmynek többször is utaznia kellett, New Yorkból és Los Angelesből is érkeztek rajongói fotók. Nemrégiben arról is beszámoltam, hogy kedvencünk a VMAN magazin címlapjára került, a fotósorozatból is megtekinthettek egy eddig nem látott képet. Végül pedig két közösségi oldalas fotót töltöttem még fel, az egyiket az Instagram sztorijában osztotta meg a színész, amelyen a pizzáját láthatjuk, a másikat pedig a profiljára tette közzé, ezen egy lány látható, akiről nem tudni pontosan, hogy kicsoda.

bacef1744477103.jpg 63649806_timotheechalamet004.jpg DVy2MmTWsAUb1t2.jpg DVm4UsnUMAEqHqk.jpg DVyUCpqXcAAIbZ2.jpg 27579747_1036279876511688_3782614896298950656_n.jpg 27573855_167638817196269_4690431348991590400_n.jpg

Szandi*, 2018, feb 12, Fotósorozat, Instagram, Képek, Magazin, Megjelenés

  Új filmszerep, fotók és Omaze kampány

Sziasztok! Ma nagyszerű hírrel érkeztem nektek, ugyanis néhány órával ezelőtt a Deadline jelentette be először, hogy Timothée újabb főszerepet kapott, a Plan B Entertainment legújabb projektjében, a The King-ben. Az új Netflix film forgatásait idén júniusban kezdik, és a megjelenésére 2019-ben számíthatunk. A forgatókönyvet Joel Edgerton és David Michôd írta, az utóbbi lesz a film rendezője. Timothée a fiatalkori V. Henrik angol királyt fogja játszani, a történet azután zajlik, hogy megölték a testvérét egy háborúban még a koronázás előtt. A fiút a késői 1300-as években koronázzák meg, akkor van a trónon, mikor Anglia már közeledik a háborúhoz Franciaországgal, a fiú pedig eléggé jól kezeli ezt a helyzetet. A színész dolgozott már együtt Brad Pritt privát cégével a Plan B-vel a Beautiful Boy c. filmje során. A filmről egyelőre csak ennyit tudni, az iMDB alapján Robert Pattinson is a szereplők között van.

Ezen kívűl még néhány fotóval is tudok szolgálni, mivel szerencsére a 22 éves Oscar-jelölt színész még mindig szem előtt van, és meglepő módon most főként paparazzi képek kerültek elő, ami eléggé ritkaság. A fotósok először szerdán kapták őt lencsevégre, amint zenét hallgatva járta Los Angeles utcáit, aztán másnap a LAX reptérre is mentek utána. Timothée épp New Yorkba készült, ugyanis ott ünnepelték egy vacsora keretein belül a L’Officiel Hommes magazin legújabb számának a megjelenését, amelynek a címlapján Armie Hammer látható. Erről kedvencünk egy képet is posztolt az este folyamán az Instagram sztorijába, Armie pedig szintén megosztott egy közös képet, amin Timothée mellett még látható a felesége, Elizabeth Chambers is. Szintén New Yorkban készült egy kép róla a Collier Schorr fotóstúdióban is, még a VMAN magazin fotósorozatának színfalai mögött.

DViPCyKW4AAWKvK.jpg DVjNscNXUAAqXUZ.jpg 27579292_1030025457137206_3133231324500852736_n.jpg DVkg63RV4AA6GJR.jpg

Luca Guadagnino, Armie Hammer és Timothée ismét szeretnének valami jót cselekedni, így az Omaze alapítványhoz csatlakoztak, amivel még a rajongóknak is kedveznek. Két kampányt lehet támogatni, a The Trevor Project-et, valamint a The AIDS Monument-et, ide kattintva lehet adományozni ezeknek, minél többet adományozol, annál több esélyed van arra, hogy egy életre szóló élménnyel gazdagodj, de mi is ez pontosan? Mint azt már tudjátok, a Call Me By Your Name több Oscar-díjra is jelölve lett, és a Sony Pictures Classics egy privát vacsorát fog rendezni egy nappal a díjátadó előtt. A szerencsés nyertes részt vehet ezen, találkozhat a színészekkel, a készítőkkel, fotózkodhat velük, és beszélgethet is. Emellett még egy aláírt könyvvel is távozhat haza. Az Omaze biztosítja majd az utazást Los Angelesbe, és szállást egy négy csillagos hotelbe. Ezzel kapcsolatban megjelent két promóciós kép, és egy videó is.

DVh5FYMXUAINIMx.jpg DVh4zE-WkAEy0Fj.jpg


  Les Inrocks fotósorozat és megjelenések

Még januárban ült le Jacky Goldberg beszélgetni Timothée-val, és két nappal ezelőtt napvilágot is látott az interjú a Les Inrocks magazin honlapján, azonban sajnos francia nyelven van, és csak az előfizetők tudják elolvasni a teljes interjút, így ezt nem tudom nektek elhozni, de kárpótlásul azért feltöltöttem két képet, amelyet Jules Faure készített róla a magazin számára.

set60_002.jpg set60_001.jpg 

Szintén kedden Luca Guadagnino és Timothée Los Angelesben vettek részt több kérdezz-feleleken is, az egyik egy közönség előtt volt, amiről sajnos csak képeink vannak, viszont a másikra a Call Me By Your Name Facebook oldalán került sor. Főként a filmmel kapcsolatos kérdéseket válaszoltak meg, ismét elhangzott a folytatás ötlete, de az is, hogy talán kiadnak az első filmből egy rendezői változatot is. Emellett szóba került még az is, hogy Timothée a kutyákat és a macskákat is szereti, a stílusa, és a kedvenc filmjei.

DVai0fEWsAAZeAu.jpg DVaf0VwXUAAfxCV.jpg DVaf0_yXcAImqi7.jpg 

Hétfőn Timmy hivatalos volt az idei Oscar jelölteknek megrendezett ebédre, ahonnan most napvilágot látott három portré, amelyeket Valerie Macon készített róla, illetve egy rajongói kép is, ami a The Beverly Hilton hotel előtt készült, ahol az eseményt tartották. Szintén ezen a napon még ellátogatott a The Hollywood Reporter magazin vacsorájára is, a vörös szőnyegről is feltöltöttem néhány új képet.

DVdtwTqW4AIywjw.jpg DVdtv21XcAAfgRh.jpg DVY-hpcXUAEQItX.jpg DVbe7gIXUAAXyf-.jpg

Végül pedig még két apróságot osztanék meg, mely az új filmjeivel kapcsolatos. Nemrég debütált a Hostiles is, amelyben csak egy nagyon kis szerepe van, azonban most napvilágot látott egy forgatási kép is. Emellett még a színész megerősítette, hogy a Hot Summer Nights, amelyben Daniel-t alakítja, idén tavasszal fog megjelenni!

DVc_Wh5WAAESJc6.jpg