90. Oscar-gála és egyéb képek

Sziasztok! Ma hajnalban végre sor került a 90. Oscar-gálára, amire már eléggé hosszú ideje várunk, hiszen ez mindig egy eléggé izgalmas időszak. Most Timothée miatt is izgulhattunk, hiszen jelölve volt a Legjobb férfi főszereplő kategóriában, emellett még a filmjei, és a kollégái is. Kedvencünk tetőtől talpig fehérben volt, egy Berluti öltönyt viselt az este folyamán, melyet kifejezetten a számára tervezett Haider Ackermann. A fiatal sznész magával vitte az egész családját, akikkel szívesen állt a fotósok elé, ahogy Armie Hammerrel, Elizabeth Chambersszel, és sok más színésszel is. Ezután került sor a díjak átadására, sajnos Timothée helyett Gary Oldman vehette át a díjat, de mindenképp érdemes észben tartanunk, hogy Timmy már azzal is történelmet írt, hogy 80 év után először ő volt a legfiatalabb jelölt ebben a kategóriában. Azért nem távoztak üres kézzel, ugyanis James Ivory vehette át a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó díjat a Call Me By Your Name-ért. A vörös szőnyegről, rajongóktól, a belső részből, és a közösségi oldalakról is számos fotó előkerült, illetve fotósorozatok is készültek róla a Berluti, illetve a Vanity Fair számára. A díjátadót rögtön a Governors Ball követte, ahol megünnepelték a 90. Oscart, és persze a nyerteseket is. Ezzel az este nem ért véget, ugyanis szokás szerint idén is megrendezték a Vanity Fair Oscar Partyt, ahová szintén hivatalos volt a kedvencünk. A bevonulás után a belső részben egyedül, illetve Saoirse Ronannel fotózkodott, de Emma Roberts is elcsípte őt egy kép erejéig, amit később posztolt is az Instagram sztorijába.

65197130_085.jpg DXfC70QXkAIbv7v.jpg DXhX-byXUAE3K7A.jpg DXhW8S4XcAAJHBx.jpg DXfEoZjVQAAHOXY.jpg DXhVMEkW4AAdoz-.jpg 002~11.jpg 005.jpg DXhtiq2U0AArsMC.jpg DXgjNGeV4AA7VcW.jpg

Timothée-nak nagyon sokan szurkoltak, több híresség is osztott meg képeket Instagramon, amivel sok sikert kívántak nekik, így tett Kieran Shipka is, valamint Maika Monroe, aki a Hot Summer Nights forgatásáról töltött fel egy eddig nem látott képet. Ha már a forgatásnál tartunk, akkor még a Call Me By Your Name színfalai mögül is előkerült egy eddig nem látott kép. Fotósorozatok szempontjából még két albumot bővítettem, az egyik a tegnapelőtt készült az Entertainment Weekly számára a Film Independent Spirit Awards-on, míg a másik a VMAN magazinnak, ahonnan még két színfalak mögötti képünk is van.

DXfDglhVoAAkgEm.jpg DXerCAEWkAA7U7P.jpg IMG_20180304_233621.jpg DXe29zWX0AEWmHK.jpg DXdbrRgVwAAzV61.jpg IMG_20180304_233627.jpg 

Szandi*, 2018, Már 05, Díjátadó, Fotósorozat, Instagram, Képek

  Megjelenések, fotósorozatok és kérdezz-felelek

Sziasztok! Timothée továbbra is el van tűnve, bár szerencsére már nem sokáig, viszont a héten nem jelent meg túl sok hír róla, de összegyűjtöttem most mindent. Kezdeném talán az egyik legérdekesebbel, ugyanis megérkezett az A Rainy Day In New York első megjelenési dátuma. A filmről már többször is olvashattatok az oldalon, hiszen a szereplőket folyamatos támadások érték az elmúlt hónapok során, amiért Woody Allennel dolgoztak együtt, és Timmy el is mondta egy korábbi interjúban, hogy nem is biztos, hogy emiatt meg fog jelenni a film, azonban úgy tűnik, hogy mégis. Először a francia Pathé oldalára került ki, hogy augusztus 9-én debütál a film, majd később az iMDB-n is megjelent ugyanez a dátum, és azt is hozzátették, hogy ez Hollandiára vonatkozik. A projektről még mindig csak annyit lehet tudni, hogy jelenleg az utómunkálatokat végzik rajta, és, hogy több színész, köztük Timothée is, a bevételeket különböző mozgalmaknak adományozza el, amelyek a szexuális erőszak ellen szólalnak fel.

Ha már a filmeknél tartunk, akkor február 28-án a Variety magazin és a Barneys New York ruhavállalat rendezett egy vacsorát, hogy a Call Me By Your Name sikereit ünnepeljék. Az eseményre a Chateau Marmont los angelesi hotelben került sor, részt vett még rajta a film rendezője, Luca Guadagnino, a másik főszereplő, Armie Hammer, és még sok más híresség is. A belső részben készült pár fotó a kedvencünkről, illetve egy paparazzi kép is előkerült arról az alkalomról, mikor megérkezett a hotelhez.

64905033_armietimothee-luca002.jpg DXMcYRoWsAAn8He.jpg DXMckKvXUAAtDZE.jpg DXNoqnaW0AIClEJ.jpg

Megszokhattuk már, hogy fotósorozatokból most sincs hiány, hiszen a fotósok szívesen készítenek képeket Timothée-ról a díjátadók ideje alatt is, most összesen három albumot sikerült bővítenem. Még év elején rendezték meg a Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivált, ahol a Virtuóz díjat vehette át. A The Wrap számára készült itt egy fotósorozat, ahonnan most két eddig nem látott kép került elő, sajnos mindkettő vízjellel van ellátva. A további fotók a 90. Oscar jelöltek ebédjén készültek róla két különböző fotós által, az egyiket a Variety magazin számára lőtték, míg a másikat Andrew Eccles készítette.

DXUXDutW4AI-NYD.jpg DXUXC6cWsAAADYE.jpg DXN2CMwXUAAQ7F8.jpg DXVm_0lV4AAarBa.jpg

Közösségi oldalas posztok is napvilágot láttak, Timothée már gőzerővel készül a hétvégi díjátadókra, pontosan emiatt töltött fel egy fotót Instagramra, amelyen Matthew McConaughey színész látható jógázás közben, megjegyzésként pedig azt írta hozzá, hogy az elkövetkezendő három napban ő is ilyen lesz. Továbbá a Big Little Lies színésznői, Laura Dern és Zoë Kravitz is posztoltak egy-egy közös képet Timmyvel, végül pedig Dimitri Dimitrov színész is.

DXT423YWkAAuOet.jpg DXUqM4ZX0AAL8A_.jpg DXVIhFQU0AA84n2.jpg DXVEmaWUMAAz2jh.jpg

Végül, de nem utolsó sorban pedig tegnap az iTunes Twitterére került ki, hogy Timothée hamarosan Instagramon fog válaszolni a rajongók kérdéseire, ami így is lett, főként a filmjével kapcsolatban kérdezték őt:

Kivel mész az Oscarra?
Anyukámmal, apukámmal, és a nővéremmel.

Kedvenc pillanatod a Call Me By Your Name promóciós körútról?
Táncolás Crema utcáin.

Kedvenc forgatási helyszíned Olaszországban?
Crema volt a lakhelyünk, na de Bergamo..

Mi a második legkínosabb pillanatod, amellett, hogy leestél egy széktől?
Az a pillanat örökre az első helyre került, amint LEESTEM ARRÓL AZ ÁTKOZOTT SZÉKRŐL.

Te voltál A legnagyobb showman utolsó jelenetében? Biztos vagyok benne, hogy láttalak, de senki sem hisz nekem, haha.
Nem, haha, de majdnem bekerültem a Sóhajokba.

Hálás vagy amiatt, hogy tudod, Luca és Armie örökre a barátaid lesznek?
Teljes mértékben. Ritka, hogy ilyen jó forgatási élményben részed, és utána még egy évig együtt lógjatok.

Mi a kedvenc tanulságod a Call Me By Your Name-ből?
Ahogy a bátyám, Armie Hammer mondaná “A szerelem az szerelem az szerelem.”


  Fotósorozatok, képek és videó a Jimmy Kimmel Live-ból

Már péntek óta tart a vihar előtti csend, hiszen azóta nem sok hír jelent meg Timothée-ról, szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság előtt, a következő megjelenése viszont holnap lesz, ami a 15. Elő-Oscar gála, vasárnap pedig sor kerül majd a várva várt díjátadó is. Így az elmúlt napokban mégis csak napvilágot látott néhány fotó a színészről, ezeket osztanám most meg veletek. Kezdeném a fotósorozatokkal, melyeknek kapcsán három albumot bővítettem a galériánkban, ugyanis a színész bekerült két francia magazinba, az egyik a Le Monde, ahová a képeket Romain Sellier készítette róla, a másik pedig a Libération, melyből egy fotónk van egyelőre, amely Audoin Desforges érdeme. Ezen kívűl még a tavalyi Call Me By Your Name promóciós körút ideje alatt készültek portrék róla a Deadline számára, most egy év után elő is került egy közülük.

DWuIirKVQAEBCN6.jpg DW_-18cXkAEU-xe.jpg DXDNKJzWsAAGwHs.jpg

A legutóbbi bejegyzésemben említettem, hogy Timmy a Jimmy Kimmel Live műsor egyik vendége volt. Lencsevégre kapták őt először a délelőtt folyamán, amint megérkezett a stúdióhoz, ahonnan még feltöltöttem pár fotót, illetve később este is elcsípték őt, mikor épp elhagyta az épületet, és közös képeket készített a rajongóival. Ugyan kellett várnunk rá egy kicsit, azonban végre kaptunk két fotót a műsorból, és egy videót is, amelyben beszél arról, hogy milyen volt az első találkozása a műsor másik meghívottjával, Oprah Winfreyvel, és persze szóba került a közelgő Oscar-díjátadó is.

771309759555953.jpg DWuDKzAVMAIlCij.jpg DW6JuCWW0AEbvXO.jpg 


  Megjelenések és fotósorozatok

Mindössze néhány óra leforgása alatt nagyon sok új kép került elő Timothée-ról, hiszen mostanában folyamatosan a fotósok szeme előtt van. Először is a 18-án megrendezett BAFTA-ról került elő egy kép, ami bent készült a díjátadó alatt róla. Most folytatnám is a tegnapi megjelenésekkel, ugyanis a színész egy percig sem tétlenkedett. Már előre be lett jelentve, hogy Oprah Winfrey mellett Timmy lesz a másik vendég a Jimmy Kimmel Live műsorban, ez pedig így is lett. A délelőtt folyamán kapták őt lencsevégre Los Angeles utcáin, amint megérkezik a stúdióba, ahol a műsort szokták felvenni. Nem sokkal később napvilágot is látott két színfalak mögötti kép, melyen Oprahval láthatjuk, aztán egy megosztásra került Jimmyvel is, amit a műsor után készítettek róluk. De ezzel még nem ért véget a napja, ugyanis a következő megállója az ArcLight mozi volt, ahol a Los Angeles Times jóvoltából került vetítésre a Call Me By Your Name, ezt követően pedig a kedvencünk egy kérdezz-feleleken vett részt a film kapcsán. Az utolsó hely, ahová hivatalos volt, az az Outfest filmfesztivál, ahol Peter Spears színésszel együtt válaszolt a rajongók kérdéseire. Ha már a rajongóknál tartunk, a nap folyamán többen is elcsípték őt az utcán, és ahogy azt már megszokhattuk, Timothée most is szívesen készített velük közös képeket.

DWrlcy7W4AAusc3.jpg DWsJwfbVMAMQYhO.jpg DWrwpTbW4AI6VL5.jpg DWsKTyiV4AAF9cV.jpg DWsu-VhVMAA3wFd.jpg DWoVYiLX4AAN5hY.jpg DWsDVwiU8AEagg4.jpg

Mostanában igen csak sok fotósorozat készül a fiatal színészről, és most ismét új fotókkal bővíthettem a galériánkat. Először is a Shortlist magazin címlapja került elő jobb minőségben, feliratok nélkül. A VMAN magazin albumát most 15 képpel gazdagítottam, vannak köztük olyanok, amelyeket ezelőtt láthattunk, viszont eléggé rossz minőségben, de vannak teljesen újak is. Díjátadókon szeretnek portrékat készíteni a kedvencünkről, Armie és Timmy most a The Wrap magazin legújabb számába kerültek be, ezeket a képeket róluk a Palm Springs Nemzetközi Filmfesztiválon lőtték, a magazin beszkennelt oldalait is feltöltöttem. Végül a Variety jóvoltából is kaptunk egy portrét, ami az Oscar jelöltek számára megrendezett ebéd során készült.

DWp0v8EXcAI179Z.jpg DWpqFQmWkAYJd1R.jpg 64423481_timothee_palmsprings_thewrap.jpg DWqTk1dXcAAlqXy.jpg

64444565_thewrap_timothee_chalamet_02.jpg 64444563_thewrap_timothee_chalamet_01.jpg