Call Me By Your Name népszerüsítése Rómában

Sziasztok! A tegnapi bejegyzésemben említettem már nektek, hogy Timothée, Armie és Luca Rómába utaztak, ugyanis tegnap jelent meg hivatalosan az olasz mozikban a Call Me By Your Name, és emiatt még népszerűsítették egy kicsit a filmet. Először is tegnapelőtt estéről érkeztek nekünk paparazzi képek, ugyanis együtt járták a város utcáit, készítettek közös képeket rajongókkal, mindezt pedig megörökítették a szemfüles fotósok is, eléggé jó minőségű képekkel bővült a galériánk.

62446044_armietimmy017.jpg 62446094_armietimmy018.jpg 62445952_armietimmy010.jpg 62445943_armietimmy009.jpg

Másnap került sor a film népszerűsítésére a De Russie hotelben, melynek a csodálatos udvarán pózoltak a kameráknak, és több, mint 150 fotó jelent meg erről az alkalomról. A fotózást követően bevonultak a hotelbe, ahol több kérdezz-felelekre is sor került, előtte pedig Timothée posztolt egy videót az Instagram sztorijába Armieval. Ezekben semmi olyan nem hangzik el, amiket eddig nem hallottunk volna, az interjúk a film története és a karakterek köré épültek, Timmy mondta, hogy mi mindent kellett megtanulnia a film kedvéért, és, hogy mennyire hálás Lucának az egészért, hiszen neki köszönheti, hogy beindult a karrierje. Emellett a színészek továbbra is arról beszéltek, hogy milyen jó munkát végzett Luca, hogy mennyire kényelmesen érezték magukat a forgatások alatt, Timothée említette még a Lady Bird-öt is, és persze azt is, hogy hihetetlen volt reggel a számára, hogy tényleg jelölték őt Oscar-díjra, de Olaszországról is gyakran szó esett.

62480318_picturepub_ah_tc_24jan2018_cmbyn_romephotocall-192.jpg 62480333_picturepub_ah_tc_24jan2018_cmbyn_romephotocall-200.jpg 62479949_picturepub_ah_tc_24jan2018_cmbyn_romephotocall-126.jpg 62479938_picturepub_ah_tc_24jan2018_cmbyn_romephotocall-121.jpg

DUUvLQrW0AAyKsm.jpg DUUvkYvXcAEs3rw.jpg DUUvhhNXcAAjqK8.jpg DUUvfvwXkAENlAK.jpg

Mikor távoztak a hotelből, a színészt lerohanták a rajongók, ő meg idejét nem sajnálva mindenkinek aláírást osztogatott, beszélt velük egy kicsit, és képeket is készített velük. Jó néhány videó is napvilágot látott az estéről, amelyeket a számokra kattintva érhettek majd el az előnézeti képekre kattintva. Timothéenak sietnie kellett a reptérre, ugyanis ma este már a párizsi premierre lesz hivatalos, Armie fel is töltött egy képet Instagramra, ami a reptéren készült.

Még megjelent pár kép, amelyek már régebbiek, de még mindig a filmhez kapcsolódnak. A forgatásról összesen három új fotó került fel az internetre, továbbá az amerikai promóciós körúton készített fotósorozatokból kettő. Mindkettő a Variety magazin számára készült, megnézhetitek őket a képtárban!

DUVwCtXXUAAAcOO.jpg DUVnWroXcAAdsOG.jpg DUVnXxuW0AEIBP_.jpg DUVRDtSU8AARhdb.jpg

12345678

DUVBdlNX4AA-h3A.jpg DUY8ycnX4AAlzCZ.jpg DUV45_dX0AE8ntf.jpg DUYX3BCWAAAMbo5.jpg


  Párizsi divathét és egyebek

Sziasztok! Timothée egy időre eltűnt a nyilvánosság elől, azonban így a hétvégére újra felbukkant, és eléggé sok kép érkezett róla, ezeket most meg is osztom veletek. Kezdjük a legújabbal, tegnap ugyanis kiderült, hogy Párizsban van, és részt is vett a divathéten, a Berluti bemutatójára látogatott el, ahol a legújabb őszi/téli kollekciót figyelhette meg az első sorból, és persze készült is róla jó néhány fotó. A bemutató után a backstage-be vonult, ahol szintén lőttek róla néhány képet egyedül, illetve Isabelle Huppert francia színésznő és Haider Ackermann divattervező társaságában is. Emellett még felkerültek a közösségi oldalakra is képek az esemény ideje alatt, valamint egy rajongó készített pár jó minőségű képet róla, mikor elhagyta a helyszínt, ezeket mind elérhetitek a galériában. A kedvencünk a Vogue magazinnak is szólt néhány szót:

Ez az első divatbemutatóm. Nagyszerű volt. Haider a kedvenc tervezőm, aki magával hordozza a művészet ötletét, ami inkább egy olyan nyelv, amit jobban megértek a filmkészítés oldalán, és nem értem a divat oldalát – de ő áll a legközelebb ahhoz, hogy milyen egy színész a divatban.

pfwb_020.jpg pfwb_071.jpg DT9-RVnV4AAiazw.jpg DT8OdTQWAAIBC7o.jpg

Az este további részét a nővérével, és az egyik barátjával töltötte, összesen négy képet posztolt az Instagram oldalára, az egyik még a divatbemutatón készült a fotózás alatt, a másik négy pedig Párizs utcáin.

DT7cS4uVQAA5d9I.jpg 26285250_1760034777375285_7092532254710169600_n.jpg 26158891_365022697299717_1413524864404291584_n.jpg

Tovább haladva, megjelent még két videó, amit a BAFTA Los Angeles hivatalos YouTube csatornájára töltött fel. A díjakra jelölt színészeket arról kérdezték, hogy ők hogyan képzelik el a filmeket 50 év múlva, és hogyan szeretik inni a teájukat.

Végül, de nem utolsó sorban pedig újabb fotósorozat képekkel bővítettem a galériánkat, amelyek mind 2017-ben készültek különböző filmfesztiválok alatt, ezek a következők: Buzzfeed, Los Angeles Times (fotós: Kirk McCoy), New York filmfesztivál portrék (fotós: Matt Doyle), Variety (fotós: Billy Kidd).

set32_012.jpg DTxW39hWsAATRgP.jpg DTxixKOWAAAj3gW.jpg DT5Eby2XkAAPtP6.jpg

Szandi*, 2018, jan 20, 2017, Fotósorozat, Instagram, Képek, Megjelenés, Videó

  Részletek Timothée beszédeiből és képek

Sziasztok! Ahogy azt az oldalon is láthattátok, még mindig javában zajlik a nagy díjátadó szezon, ami persze rengeteg képet és interjút eredményez. A legutóbbi bejegyzésemben esett szó a Los Angeles Film Critics Association díjátadóról, aminek keretein belül megrendezésre került egy sajtótájékoztató a Lady Bird kapcsán. Erről az alkalomról most előkerült néhány új kép is, amelyeket a szerencsés rajongók töltöttek fel közösségi oldalaikra. Az esemény után ismét készült néhány fotó, ugyancsak a rajongókkal, ezeket szintén feltöltöttem, a két album három-három képpel bővült. A bejegyzés elején említettem, hogy jelentek meg interjúk, azonban amiket ma hoztam el nektek, azok tulajdonképpen nem is nevezhetők annak, hanem Timothée beszédeiben hangzottak el a díjkiosztókon. Ezek a Variety, valamint a The Hollywood Reporter hivatalos oldalaira kerültek ki. Ezekben a hangsúly főként a filmeken van, Timmy beszél a Call Me By Your Name rendezőjéről, de azt is szóba hozza, hogy három évvel ezelőtt a Pókember: Hazatérés c. film meghallgatására is elment kétszer, a szerepet később Tom Holland kapta meg. A Village Voice hivatalos oldalára még került ki egy tényleges, hosszú interjú is, ami szerintem pénteken, vagy valamikor a hétvége folyamán lesz olvasható magyarul az oldalon.

DTiAlEjWsAAX9Qg.jpg DTiAkc5X4AUWX-Y.jpg DTgvCbsWsAAOfAV.jpg

DTfhJ5gVQAEKE_Y.jpg DTepvDUVMAEuJYl.jpg DTepvDUVAAEvp9y.jpg 

Variety

“Gyakran mondják nekem az emberek, hogy továbbra is dolgozzam az ilyesfajta projekteken, továbbra is dolgozzam becsületesen olyan dolgokon, amelyek sokkal függetlenebbek, szóval ha épp egy Christopher Nolan vagy egy Guillermo filmről lenne szó – hé, hívjatok fel, ha szeretnétek együtt dolgozni velem! Komolyan mondom.” – New York Film Critics Awards

The Hollywood Reporter

“Kétszer olvastam fel, és totál pánikban, izzadva távoztam. Felhívtam az ügynökömet, Brian Swardstrom-ot, és azt mondtam ‘Brian, sokat gondolkodtam ezen, és vissza kell mennem, kopogtatni azon az ajtón és felolvasni újra’, ő pedig elmesélte nekem Sean Young történetét, hogy hogyan ijesztett el mindenkit, mikor megjelent a stúdióban a Macskanő jelmezben.” – mondta a Pókember meghallgatásokról – “Őszintén, a kedvencem ebből az évből – amellett, hogy szerepelhettem más filmekben, és beszélhettem a Call Me By Your Name-ről – az volt, hogy nem kellett folyton meghallgatásra mennem. Próbálok tanulni azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgozom, és egyszer együtt olvastam fel William H. Macyvel, aki azt mondta nekem, hogy a legjobb dolog, ami történt vele az életben, amellett, hogy felesége és gyerekei vannak, hogy nem kell állandóan meghallgatásokra járnia.” – folytatta a beszédét, majd a Call Me By Your Name rendezőjét és annak szereplőit említette meg – “Megnéztem a Babette lakomáját, és értem, hogy jó film, de nem az én stílusom, Luca. Remek. Kíváló. Látom, hogy a kritikusok rázzák a fejüket, de egyszerűen csak nem nekem való. És ott van A nyolcadik utas: a Halál, ami egy nagyszerű film, amit szeretek, és az Alibi test. Még mindig nem tudom Luca, hogy miért adtál esélyt egy olyan népszerűtlennek, mint én, de köszönöm, már mondtam, de ez egy életre szóló élmény. Nagyon szépen köszönöm, Michael, hogy tanítóm voltál ebben a filmben. Ahogy azt említettem, egy New York-i srác vagyok, Michael pedig egy legenda a színpadon New York-ban. Marting McDonagh The Pillowman darabjában láttam először, de A víz érintése, A Pentagon titkai és a Fargo után azt mondom, hogy csinálod ezt, haver?” – Los Angeles Film Critics Association Awards

Szandi*, 2018, jan 15, Díjátadó, Interjú, Képek, Megjelenés