BAFTA előtti események

Timothée tegnap nem igazán tétlenkedett, ugyanis gőzerővel készült a ma este megrendezésre kerülő British Academy Film Awards-ra. A jelölteknek különböző eseményeket tartottak, a délelőtt folyamán az EE Rising Star, avagy a Feltörekvő Csillag kategóriának rendeztek egy kérdezz-feleleket, amelyet most Timothée és Daniel Kaluuya képviselt. A két színész egy órán keresztül válaszolgatott a kérdésekre. A középpontban értelemszerűen azok a filmek álltak, amelyekben a két színész szerepelt, Timothée-t főként a tapasztalatairól kérdezték, amelyeket a forgatások alatt gyűjtött, illetve azt is elárulta, hogy nagyon sok jelenet spontán volt, nem volt minden előre eltervezve. Emellett azt is kiemelte, hogy mennyire hálás az elmúlt évért, hogy ekkora sikernek örvend, hogy felismerik őt az utcán, és nagyon sok rajongójára ő maga is emlékszik. Az is szóba került, hogy mi volt az első szerepük, a színész megosztotta velünk, hogy Disneylandben kapott először szerepet egy reklámban, az amerikai, illetve francia verzióban is. Lucával 17 évesen találkozott először, és többször is elment a film meghallgatásaira attól kezdődően, azonban nem tudta azonnal a legjobbat nyújtani, végül 20 éves korában kapta meg a szerepet, amikor már sokkal tapasztaltabb volt, és alaposan felkészült a forgatásokra, kiolvasta a könyvet, és zongoraórákat is vett, megtanult olaszul, amit már ezelőtt is tudhattunk. Nagyjából ennyi volt a kérdezz-felelek lényege. Ezt követően adott egy újabb interjút, amelyben beszélt a meghallgatásokról, arról, hogy fontos jó kapcsolatot kialakítani a film további szereplőivel, és, hogy milyen élményekben volt része a Call Me By Your Name forgatása alatt. Az interjúk ideje alatt készültek képek is, amelyeket elérhettek a galériánkban.

DWP0-KXXcAEt1RN.jpg DWQN7PmWAAA3A-7.jpg DWP7fuTWAAAYPaO.jpg DWP7eTiW4AAit6X.jpg

Egy gyors átöltözés után már indult is a Kensington-palotába, ahol a Nespresso rendezett egy elő-partit a BAFTA jelölteknek. A színészről készült pár fotó a vörös szőnyeges bevonulás alatt, majd a belső részben lencsevégre kapták őt Luca Guadagninoval is, akit idén jelöltek a Legjobb rendező kategóriában. Ezt követően Charles Finch szerző és kritikus, illetve a Chanel rendezett közösen egy újabb partit, a meghívottak listájára pedig ismételten felkerült a kedvencünk is, ezt a Mark’s Clubban tartották. A nap folyamán ahogy azt már megszokhattuk, Timothée ezúttal is szánt időt a rajongóira, akik már több fotót meg is osztottak a közösségi oldalaikon.

DWSCTmsWkAAd3jm.jpg DWRA8GjXUAEAPqs.jpg DWTXB6TXkAA0hrA.jpg DWTWZd8WAAEfDGv.jpg

DWPdTHvWAAEqpIm.jpg DWRNYZaVwAAX6Jn.jpg DWROC7rU0AA8ZyT.jpg DWRNvBQU8AAuWo_.jpg


Timothée a GQ magazin márciusi számában

Ma reggel barackok lepték el a GQ magazin közösségi oldalát, és már a rajongók azonnal találgatni kezdtek, hogy vajon kapcsolódik-e ez valahogy Timothée-hoz, nem sokkal később pedig kiderült, hogy igen. Délután publikálták a magazin hivatalos oldalára a címlapsztorit, ugyanis a kedvencünk szerepel a márciusi borítón. Ryan McGinley készített egy szuper fotósorozatot a fiatal színészről, Daniel Riley pedig le is ült vele beszélgetni, majd megírta a cikket az oldalra, amely az a címet viseli, hogy Timothée Chalamet megérkezett. Ez nem a megszokott kérdéses-válaszos interjú, hanem a weboldalon is össze lett foglalva a beszélgetés lényege, így én is ezt teszem, csak magyarul.

Timothée napjainkban egyre nagyobb sikernek örvend, ami a Call Me By Your Name-ban való szereplésének tudható be, hiszen nézők sokaságát hengerelte le az alakításával. A riporter a kezdetektől indult, elmesélte nekünk, hogy Timmy Hell’s Kitchen-ben nőtt fel, ahol az interjú is készült egyébként. A beszélgetés ideje alatt még összefutottak a színész 91 éves nagymamájával is, aki közel él hozzájuk, és imádja az unokáját. Ezt követően Greta Gerwig is nyilatkozott, aki a Lady Bird-öt rendezte, és neki sem volt kérdéses az, hogy mennyi tehetség rejlik az amerikai-francia színészben. Ugyan régen vendégszerepelt sorozatokban, és kapott kisebb filmszerepeket is, mégsem volt túl ismert, így számára még mindig furcsa az, hogy hirtelen a rivaldafénybe került, és folyton mondogatja magának, hogy ne legyen túlságosan kínos. Hát ezen még van mit gyakorolnia, hiszen borult már fel székestől egy sajtótájékoztatón, meg kell írnia a beszédeit, hogy normálisan tudjon beszélni a díjátadókon. Mivel még ennyire fiatal, tart attól, hogy hamar véget ér majd a karrierje, mert nem tud ismét valami jót nyújtani. Körültekintő és önkritizáló, de valamennyire már a vérében van az, hogy előadó, hiszen a nagymamája és az édesanyja is a Broadway-n tevékenykedett táncosként, vagy épp színésznőként. A lakásába való látogatáskor azonban nem csak a színészetről esett szó, hanem azt is megtudhattuk róla, hogy rajong a kosárlabdáért, és volt már olyan szerencsés, hogy találkozzon az egyik példaképével, Kid Cudival is. A személyiségét többen is különlegesnek találják, többek közt a Call Me By Your Name rendezője, Luca Guadagnino is, aki törekedett arra, hogy valahogy Elio-ba belevigye a színész vonásait is, így történt például az, hogy a filmben több nyelven is hallottuk beszélni Timothée-t. Armie Hammer elmondása szerint Timmy igazán hamar egy Crema-fiúvá vált, ugyan naponta járt olasz és zongoraórákra, de a szabadidejét mindig vele töltötte, bicikliztek, és sokat beszélgettek, ennek köszönhetően találták meg a közös hangot annak ellenére is, hogy 10 év korkülönbség van köztük. Amíg Luca szerette volna, hogy Elio legyen egy kicsit Timothée is, addig a színész néha küzdött magával, hogy szerepben maradjon, ugyanis annyira meghatotta őt Michael Stuhlbarg monológja, aki a filmben az édesapját játszotta, hogy úgy érezte, mintha neki beszélnének, nem pedig a karakterének. Minden esetre, Timothée még mindig átlagosnak mondja magát, annak ellenére is, hogy rengeteg díjátadón már elnyerte a legjobb színésznek járó díjat, és soha nem mond nemet a kihívásokra. Akit érdekel a teljes interjú angol nyelven, az ide kattintva elolvashatja!

001~8.jpg 

Szandi*, 2018, feb 14, Fotósorozat, Interjú, Képek, Magazin, Videó

Les Inrocks fotósorozat és megjelenések

Még januárban ült le Jacky Goldberg beszélgetni Timothée-val, és két nappal ezelőtt napvilágot is látott az interjú a Les Inrocks magazin honlapján, azonban sajnos francia nyelven van, és csak az előfizetők tudják elolvasni a teljes interjút, így ezt nem tudom nektek elhozni, de kárpótlásul azért feltöltöttem két képet, amelyet Jules Faure készített róla a magazin számára.

set60_002.jpg set60_001.jpg 

Szintén kedden Luca Guadagnino és Timothée Los Angelesben vettek részt több kérdezz-feleleken is, az egyik egy közönség előtt volt, amiről sajnos csak képeink vannak, viszont a másikra a Call Me By Your Name Facebook oldalán került sor. Főként a filmmel kapcsolatos kérdéseket válaszoltak meg, ismét elhangzott a folytatás ötlete, de az is, hogy talán kiadnak az első filmből egy rendezői változatot is. Emellett szóba került még az is, hogy Timothée a kutyákat és a macskákat is szereti, a stílusa, és a kedvenc filmjei.

DVai0fEWsAAZeAu.jpg DVaf0VwXUAAfxCV.jpg DVaf0_yXcAImqi7.jpg 

Hétfőn Timmy hivatalos volt az idei Oscar jelölteknek megrendezett ebédre, ahonnan most napvilágot látott három portré, amelyeket Valerie Macon készített róla, illetve egy rajongói kép is, ami a The Beverly Hilton hotel előtt készült, ahol az eseményt tartották. Szintén ezen a napon még ellátogatott a The Hollywood Reporter magazin vacsorájára is, a vörös szőnyegről is feltöltöttem néhány új képet.

DVdtwTqW4AIywjw.jpg DVdtv21XcAAfgRh.jpg DVY-hpcXUAEQItX.jpg DVbe7gIXUAAXyf-.jpg

Végül pedig még két apróságot osztanék meg, mely az új filmjeivel kapcsolatos. Nemrég debütált a Hostiles is, amelyben csak egy nagyon kis szerepe van, azonban most napvilágot látott egy forgatási kép is. Emellett még a színész megerősítette, hogy a Hot Summer Nights, amelyben Daniel-t alakítja, idén tavasszal fog megjelenni!

DVc_Wh5WAAESJc6.jpg


A VMAN magazin címlapján

A filmkészítés művészete mindig is foglalkoztatta Timothée Chalamet-et. Hozzá illően a munkájának minősége nagyon is feltűnő az első nagy főszerepében, Luca Guadagnino Call Me By Your Name-jében. Hogy felkészüljön a forgatásokra, Chalamet belemerült a mozifilmekbe, mint a kritikusok által elismert Megöltem az anyámat-ba Xavier Dolantől. Itt, Párizsban találkozik Chalamet és Dolan, hogy beszéljenek a jövőjéről, a kapcsolatáról Armie Hammerrel, és a szeretet és a fájdalom valódiságáról.

63413738_t-01.jpg 63413759_t-04.jpg T3.jpg 63413744_t-02.jpg

Amikor megnéztem a Call Me By Your Name-t, az az érzésem volt, hogy ismerlet téged. Azt hiszem ez a célja ezeknek a filmeknek, hogy összekössenek minket, és úgy érezzük, hogy ismerjük a bemutatott karaktereket.
Teljes mértékben. Évek óta rajongok a munkádért. Olyan filmeket rendezel, amelyek nagyon erős és érthető döntéseket hoznak meg… a pillanat a Mommyban, mikor a színész megváltoztatja a képarányt – várj, nem akarom lelőni a poént!

Ó, már mindenki lelőtte! Köszönöm, nagyon aranyos vagy. Szóval, te milyen művész vagy? Milyen tapasztalatokat keresel a rendezőkkel?
Egy bizonyos érzést keresek, és nem tudom, hogyan írhatnám le, de tudom, hogy mindig ezt üldözöm. Nem tudom pontosan, hogy mi után megyek. Szeretem mindig azt hinni, hogy a művészet nem a képernyőn történik, hanem a néző fejében. Egy bizonyos ponton képes voltam arra, hogy megértsem azt az ötletet, miszerint egyszerűen csak “legyek”. Ezért nyűgöznek le annyira a filmjeit, mert remek munkát végzel az egyszerű “létezéssel”, amire koncentrálok munka közben. De közben hullámzik a történeted, és mégis egységesen tartod azt.

Mit keresel egy filmben? A látomást? Érzést, egyediséget?
A kedvenc filmem a James White Josh Mondtól, ami a filmkészítés egyik testamentuma, amelyről nem mondanád meg, hogy egy film. Úgy éreztem, mintha egy férfi útját nézném végig. Josh rámutat arra, hogy mit jelent élni a mai világban. Folyamatosan láthatunk történeteket, amelyek hasonlóan vannak bemutatva, és ezek a legrémisztőbbek számomra nézőként. De ami igazán megijeszt, az az unalmasság, és részese lenni olyan történeteknek, amelyek már ismerősek, vagy cinikusnak lenni.

Szeretnék hallani Armieról és rólad. Ez egy nagyon intim történet, és az egész film a kapcsolaton alapszik.
Azt kívánom, hogy bárcsak mindenki lóghatna együtt Armieval, mert a kapcsolatunk, ahogyan kivirágzott az első találkozás óta, annyira vezetőképes és segítőkész volt, mint a filmben. Sokkal kevesebb tapasztalatom volt, és másodpercekkel azután, hogy találkoztam Armieval, tudtam, hogy jó kezekben vagyok. Ösztönösen gondját viseli másoknak, ami része a nagyszerű előadásának is a filmben: a karaktere szeretné megadni magát a szerelmének és a vágyának egy másik ember iránt, de közben nem akarja bántani őt. Ez a legjobban a vége fele van összefoglalva abban a jelentben, mikor alszom az ágyban, a vonatállomáson való búcsúzkodás előtt. Oliver ott ül az ágyon Elio mellett és nagyjából 6000 érzést olvashatsz le Armie arcáról: szerelem, empátia, megbánás és félelem. Annyira sok Armie van abban a jelenetben, annyira sok szeretet. Eközben Luca kezeiben is voltunk, ez a film Luca kisbabája. Ez a tapasztalat igazibb bármilyen másik filmnél, mint amiben eddig szerepeltem, úgy éreztem, hogy hé, szeretnünk kell a rendezőt, de egymást is…

És ezt is tettétek.
Igen! A felkészülés, a város – kulturálisan, ha szerettünk volna valami kiindulópontot, azt egymással kerestük meg. Nagy volt a nyomás, hogy eleget tegyünk André Aciman könyvének, és ennek ellenére ott volt az a gyönyörű érzés, ahol nem volt ott a nyomás amiatt, hogy nagyon híres, vagy amiatt, hogy szerepel egy színész benne, akinek a filmjeire sok jegyet adnak el. Az volt az ötlet, hogy ha ez jó lesz, az azért lesz, mert tényleg az. Ami a legizgatottabbá tesz engem, mint művész, az a sodródás. Ez nehéz, mikor szóba kerül a showbiznisz, vagy Hollywood. Talán csak az olaszországi forgatás, vagy a másfél hónapos készülődés miatt volt, vagy azért, mert egy lencsével lett felvéve az egész, de volt sodródás!

Szerette volna Luca, hogy elnyeld annak a környezetnek a szellemét?
Igen, ami Luca zsenialitása. Ez európaiak jobban tudják, hogyan kell pocsékolni az időt, mint az amerikaiak. Ha aznap kellett volna forgatnunk, mikor leszálltam a new yorki repülőről, mániákus lett volna, és fele annyira sem hosszú, mert csak a fontosabb dolgokon haladtunk volna át, ahelyett, hogy ráhangolódjunk a látványra és Európára.

Hogyan fejlődött a kapcsolatod tovább Lucával, most, hogy nem csak leforgattátok a filmet, de utaztatok is együtt sok helyre.
Próbálom megfejteni a felnőttséget, ahogy ezeket a kapcsolatokat is. Kiváló és bizalmas kapcsolatom volt Lucával a folyamat során, mindig figyeltünk egymásra, de nem olyan volt, mint most. Semmiképp sem vagyunk egyenrangúak, de jobban értem most már őt. Ő egy igazi tervrajza annak, hogy mit keresek egy rendezőben.

A film miatt most válogatósabb leszel az új projektjeid terén?
Figyelmes leszek, hogy mit csinálok legközelebb. De megértem, hogy nehéz lesz megismételni azt a tapasztalatot, amiben részem volt. Lucával a szülővárosában forgattunk, ültünk a vetítőteremben, néztük a filmeket, amiket szeret. Luca a szerkesztőivel, producer partnereivel, kamerás emberekkel, divattervezőkkel dolgozott együtt 25 évig. Szóval belépsz egy rendszerbe. Majdnem olyan, mint a The Factory. Nehéz találni és megfelelni.

Azt mondtad, hogy a Call Me By Your Name a szerelem ünneplése. De úgy érzed, hogy egyaránt, vagy még inkább szól a fájdalomról? Az emberek mondják, hogy milyen felnőttes ez a film, és kíváncsi vagyok, hogy a “felnőttes” valóban csak egy szó-e arra a filmre, ami nyíltan beszél a fájdalomról és ünnepli is ezt.
Egyetértek. A fájdalomról szól főként Michael Stuhlbarg monológja is. A jelenet alatt volt egy kis hang a fejemben, ami azt mondogatta, hogy hallgasd ezt. Kib*szottul hallgasd ezt. Amikor szenvedsz, vagy gyászolsz, az egyetlen dolog, amitől meg tudod védeni magad, az az, hogy még több szégyenérzetet kelts magadban, vagy mardosd önmagad a csalódás miatt, vagy megadni magad a fájdalomnak. De nincs helyes módja a gyásznak vagy a szenvedésnek. Ha valaha is a fájdalomról volt szó – amit az összetört szív, vagy a szerelem okoz – akkor azért, hogy hogyan bírkózz meg vele.

Szandi*, 2018, feb 07, Fotósorozat, Interjú, Képek, Magazin