90. Academy Awards Nominee Luncheon

Az Oscar-jelölt színészünknek igen csak izgalmas napjai vannak, ő is legalább annyira izgatottan várja a rendezvényeket, amelyekre hivatalos, mint a rajongói. 2017 novembere óta nem volt aktív Twitteren, azonban annyira izgatott volt a tegnapi ebéd miatt, amit az Oscar jelölteknek szerveztek, hogy visszatért a jól elhanyagolt közösségi oldalára is. Timothée először azt írta ki, hogy nagy nap vár rá, majd a nap végén ismét jelentkezett, közölte, hogy ez még nagyobb őrület volt, mint amire számított. Az említett 90. Academy Awards Nominee Luncheon-t a beverly hillsi Beverly Hilton Hotelben rendezték meg, és a 89 éves Agnes Varda-n kívűl az összes idei jelölt megjelent. Timmy az Instagram sztorijában adta először tudomásunkra azt, hogy megérkezett az eseményre, Lil Pump Gucci Gangjét hallgatva mutatta be nekünk a Gucci cipőjét, amelyhez társult egy zöld öltöny is, szintén ettől  divatháztól, amelyben a vörös szőnyegen vonult végig. Ezt követően készítettek vele interjúkat, de pózolt a közelben tartózkodó rajongóival is, a képeken is látszik, hogy mennyire jól érzi magát. Ezután következett az ebéd, a belső részben pózolt a Lady Bird főszereplőjével, Soirse Ronannel, de a rendezővel, Greta Gerwiggel is, de sikerült elcsípnie a legnagyobb példaképeit is egy beszélgetés, vagy egy kép erejéig, Instagramjáról még azt is megtudhattuk, hogy Meryl Streep több embernek is bemutatta őt. A legvégén pedig készült egy csoportkép is, amelyen az összes jelenlevő szerepelt. Kedvencünk többek közt az Entertainment Tonight-nak nyilatkozott a nagy estéről, ezt le is fordítottam nektek:

Meryl Streepről: Már egyszer találkoztam vele, és nagyon szerencsés vagyok, mert az első találkozásunkat igazából videóra is vették, és most is annyira tele vagyok érzésekkel, mint akkor. Ma láthattam őt, ő a királynő, régen ő is az East Coast-on élt, és ez olyan, mint egy nyári tábor a számára, mindig itt van.

A csoportképről: Azt az érzést kelti benned, hogy ebben az egészben együtt vagyunk benne. Ami a legmegérintőbb ebben a csoportképben, hogy mindenki feláll oda, kortól függetlenül, mint az iskolában, mikor képeket készítenek rólunk, ugyanaz az izgatottság és idegesség van bennünk.

Arról, hogy fog-e írni beszédet: Nem tudom, egyike vagyok azoknak az embereknek, akik úgy érzik, hogy nem akarnak vészjóslóak lenni. Szóval ha megtörténik, akkor megtörténik. Ettől függetlenül egy kínos szemét leszek. Nem tudom elképzelni, hogy összeszedett legyek abban a pillanatban.

Arról, hogy az édesanyjával megy: Nagyon elcsépeltnek fogok hangzani, vagy valami, de ez nagyon nehéz, és az édesanyám színésznp volt, és amikor szeretnéd beindítani a színészi karriered, vagy bármilyen karriert, aminek köze van a művészetekhez, nehéz, még a szülők nézőpontjából is. Szóval én nagyon szerencsés voltam a szüleimmel, főleg édesanyámmal.

029~0.jpg DVUBJlAW0AEIc22.jpg 26869532_259705631232304_8542654346465116160_n.jpg DVTzxbTUQAETPPv.jpg

1234

Ezzel az este nem ért véget, ugyanis a The Hollywood Reporter magazin immáron hatodik alkalommal szervezett meg egy vacsorát a jelölteknek, és Timothée is tiszteletét tette az eseményen. Erről az alkalomról sajnos nincs túl sok képünk, három fotót láthattok a vörös szőnyegről, és egyet a belső részből Luca Guadagnino-val, de bízzunk benne, hogy később több is előkerül majd.

DVVBDrnUMAAH5--.jpg DVVBDCTVwAYk7hj.jpg DVVTh7KVAAAkf8L.jpg DVVOeVnVAAAK9yg.jpg

Végül, de nem utolsó sorban még bővítettem a galériánkat egy rajongói képpel, amely 4-én készült a Santa Barbara-i Nemzetközi Filmfesztiválon, illetve a tavalyi Vogue magazin fotósorozatából is megnézhettek egy új képet. És ha már a magazinoknál tartunk, Timothée menedzsere megerősítette, hogy a kedvencünk idén két nagy magazinnak is a címlapjára fog kerülni!

DVVJbMaUQAAJVDo.jpg DVScfA3VAAEfcfC.jpg


  33. Santa Barbara Nemzetközi Filmfesztivál

Ahogy 1986 óta minden évben, így idén is megrendezésre került immár 33. alkalommal a Santa Barbara-i Nemzetközi Filmfesztivál, amely január 31-én kezdődött és szombaton fog befejeződni. Timothée először 3-án tette tiszteletét a fesztiválon, azon belül is a Virtuosos Awards-on jelent meg, amelyere az Arlington színházban került sor. Az este folyamán Timothée mellett még Kumail Nanjiani, John Boryega, Daniel Kaluuya, Mary J. Blige és Hong Chau vehették át a Virtuóz-díjat, amelyre a vörös szőnyeges bevonulás után került sor. Ezelőtt egy félórás beszélgetésen vett részt a hat nyertes, amely során elárulták, hogy a Star Wars-ban milyen karaktert játszanának szívesen, illetve még mindannyian próbáltak valakit leutánozni a hangjukkal, beszéltek az éneklésről, és ajánlottak a közönségnek egy filmet, vagy sorozatot, majd ezt követően kapták meg a jól megérdemelt díjakat is. Ezután következtek az egyéni beszélgetések is, itt Timmy elmondta, hogy mennyire sokkban van amiatt, hogy közel 80 év után ő a legfiatalabb jelölt az Oscaron a legjobb színész kategóriában, ezen kívűl még szóba került a Call Me By Your Name is, és annak a folytatása, a színész elárulta, hogy szóba került az is, hogy Dakota Johnson is szerepet kap a következő részben, Oliver feleségeként. A színpadon készültek még róla képek, illetve a belső részben is fotózkodott a többiekkel, és a közösségi oldalakra is töltöttek fel fotókat a jelenlevők, ezeket mind elérhetitek a galériában!

63303217_picturepub_timotheechalamet_03feb2018_sbiff_virtuosos_0025.jpg DVK_Xf9VAAAwhnm.jpg DVLSXseVoAAsjBI.jpg DVKjxEDVAAAdWPe.jpg


A következő napon, azaz tegnap Timothée ismét felbukkant, ezúttal pedig díjat adott át, mégpedig Saoirse Ronannek, aki a Santa Barbara díjat nyerte el a Lady Birdben való alakításáért. Ahogy azt már megszokhattuk, Timmy ezúttal is egy előre megírt, vicces beszéddel konferálta fel a fiatal színésznőt, melynek során elmondta, hogy Saoirse milyen híres emberekkel van jóban, és hogyan volt leírva Lady Bird és Kyle első találkozása a szövegkönyvben, és milyen volt az első találkozásuk a való életben. Emellett még megemlítette az Oscar jelöléseket is, aztán átadta a díjat. A színpadon ismét készültek képek a kedvencünkről, majd a vörös szőnyegen is pózolt a színésznővel, és a közösségi oldalas képek sem maradnak el most sem.

DVQOe4hUMAA9zNK.jpg DVQOCGoU0AAcHpY.jpg DVP81CbU0AIMz5E.jpg

Néhány órával ezelőtt Timothée használatba vette az Instagramját, a sztorijába feltöltött magáról egy képet, illetve egy videót is, amelyet ide kattintva elérhettek. A menedzsere szintén posztolt róla egy videót még harmadikán este, melyen zongorázni láthatjuk és hallhatjuk a színészt. Továbbá még megjelent egy fotó a Call Me By Your Name forgatásáról, illetve egy rajongói képpel is bővítettem a galériánkat, ami nemrég készült Londonban.

26871365_761242610734465_8853754487165157376_n.jpg DVOdkBqX4AAbFup.jpg DVPz_epU0AEBUjd.jpg 


  Képek sokasága

Sziasztok! Így a nagy díjátadószezon közepette Timothée most élvezi kicsit a szabadnapjait, amíg még lehet, hiszen februárban is lesz bőven megjelenése, ahogy azt láthatjátok az oldalsávban is. Ettől függetlenül sikerült bővítenem a galériánkat néhány régebbi képpel, amelyek nemrég láttak napvilágot. Kezdeném először a tavalyi fotókkal. November 17-én Timothée, Gary Oldman, Hugh Jackman és Jake Gyllenhaal a Los Angeles Times stúdiójába látogattak el, és a The Envelope nevezetű rovatukba készült egy interjú velük, melyben főként a díjátadóké és a filmeké a főszerep. A stúdióból töltöttem fel pár képet, ami idáig nem volt elérhető a galériánkban, emellett pedig az akkor készült portrésorozatból is elérhettek két új fotót, melyeket Kirk McKoy készített. A Call Me By Your Name forgatásairól ismét új képekkel gazdagodtunk, melyeket Giulio Ghirardi lőtt a kedvencünkről. Most pedig rá is térnék azokra a képekre, amelyek már ideiek. Legutóbb egy interjút hoztam el nektek, amely a New York Times magazin számára készült egy ebéd során. Erről az alkalomról még előkerült pár fotó, melyen Timothée mellett még Saoirse Ronan színésznő is feltűnik, ezeket Hilary Swift készítette. Idén is gőzerővel promózza Timmy a filmjét, legutóbb január 29-én Cremában volt, ahol a filmet is forgatták, itt egy kérdezz-feleleken vett részt, melynek kapcsán egy eddig nem látott képünk van, illetve még néhány rajongói fotót is feltöltöttem, ami szintén Olaszországban készült. Végül, de nem utolsó sorban pedig Timothée legújabb Instagram posztját is elérhetitek nálunk, melyről nem tudni, hogy mikor és hol készült.

DVBuN3HWkAEt1eJ.jpg DVBuK6qW4AA-eud.jpg DVBtjqCWsAAk7ER.jpg DU-VlyuWkAIYQdQ.jpg

DU-LPcfXcAAocSw.jpg DU4Tc1rXkAAx23n.jpg DU5Q-B0UMAA_AKo.jpg DU6k2E7XUAA8edL.jpg


  Interjúk az elmúlt napokból és képek

Sziasztok! Ma főként interjúkkal érkeztem nektek, azonban mielőtt belevágnék ezekbe, néhány képet is megosztanék veletek. Először is Timothée idén megjelenő filmjének, a Beautiful Boy-nak a forgatásairól érkezett két eddig nem látott fotó, melyeken a Laurent alakító Kaitlyn Deverrel és rajongókkal pózol. Emellett a tavalyi Sundance filmfesztiválról került elő két portré, melyeket Fabrice Dall’Anese fotós készített a Music Lodge számára. Végül pedig a színész használatba vette az Instagramját, és két fotót töltött fel, az elsőn az egyik kedvenc előadója, Kid Cudi látható, aki ma ünnepli a születésnapján, míg a másikon az alvó Luca Guadagnino van megörökítve, a képhez a következőt fűzte hozzá:

Csipkerózsika (a New York-i lakásom ennek a képnek az egynegyede, lol). Megjegyzés – NAGYON JÓ VOLT VISSZATÉRNI CREMÁBA, és látni sok olyan embert, aki annyira törődik ezzel a történettel, mint mi.

DU36TpKXUAEkDxR.jpg DU041DsX0AcYRpZ.jpg 26872118_570303376638589_3513218488611110912_n.jpg 26864960_197272531017827_8048758370422751232_n.jpg

És ahogy azt már Timothée említette az előbbi posztjában, ő, Armie és Luca visszatértek arra a településre, ahol a filmet forgatták, vagyis az olaszországi Cremába. Már amikor megérkeztek oda, nagyon sok rajongó csípte el őket, erről már aznap töltöttem fel képet a galériába, és a legutóbbi bejegyzésemben is említettem, persze azután még bővült a képek sora. Aznap este, azaz 29-én egy eléggé rövid kérdezz-felelek került a megrendezésre, erről az alkalomról már fotók, illetve egy videó is előkerült, amelyben mindössze néhány képet néztek meg a városról, illetve a forgatási élményeikről meséltek, ezt ide kattintva nézhetitek meg. Az épület előtt a hidegben ismét nagyon sokan vártak a két színészre, akik szinte az egész estéjüket a rajongókkal töltötték. Többen is leírták Twitteren, hogy mit tapasztaltak, mindannyian arról meséltek, hogy mennyire közvetlenek voltak, úgy csevegtek velük, mintha ezer éve ismernék egymást, és azt is hozzátenném, hogy az utca kellős közepén együtt táncoltak zene nélkül, hogy felelevenítsék kicsit a forgatás pillanatait, hiszen a filmben való táncos jelenetet is zene nélkül vették fel igazából. Erről az utcai pillanatról ide kattintva nézhettek meg néhány videót összevágva. Amíg a városban tartózkodtak, Timmy ismét használta az Instagramját, a sztorijába posztolta Armie Hammer tweetjét, amelyben bejelentette az eseményt, illetve egy ott kapott rajongói levelet is megörökített. Másnap pedig Armie feleségével, Elizabeth Chambersszel ment el az egyik forgatási helyszínre, ahonnan a nő posztolt is egy képet.

DUyoBkZUMAEchr3.jpg DUvKu5dWAAE2rOU.jpg DUvK8s0U0AAaReb.jpg DUyiMfyWAAEnGqR.jpg

Szintén egy korábbi bejegyzésemben említettem, hogy az elmúlt hét során több interjú is készült a színészekkel, most összesen hatot találtam, ami eddig még nem került megosztásra, röviden összeírtam, hogy melyikben mi hangzik el, és persze a linkekre kattintva mindegyiket meg tudjátok nézni. Az első interjú még a tavalyi promóciós körút során készült, ebben a két színész arról beszél, hogy mennyire szép a film zenei szempontból is, illetve Timothée azt is említette, hogy másfél hónapig tanult zongorázni, és azokban a jelenetekben, mikor a hangszeren játszott, nem állhatott meg, hanem megállás nélkül csinálta végig az egészet, és egy kicsit ideges is volt közben. A második interjú már idén készült Párizsban, ebben Timothée és Armie elmondták, hogy semmit sem találnak idegesítőnek a másikban, nagyon jól kijönnek, a film pedig életük legszebb pillanatait mutatja be. Emellett arról is meséltek, hogy a tavalyi Sundance során tapasztalták igazán, hogy valójában mennyire fontos is volt ez az egész a rajongók számára, különösen az LMBT személyeknek. Végül pedig szóba került Timmy hatalmas rajongása Batmanért. A harmadik videó szintén Párizsban készült egy közel negyven perces kérdezz-felelek során, mivel Timothée többnyire franciául beszélt, és angol felirat nem volt hozzá, ezért sajnos nem sokat értettem meg belőle, de mivel a filmvetítés után került sor erre a beszélgetésre, valószínűleg csak a filmről volt szó, és olyan dolgokról, amelyek már korábbi interjúkban is elhangzottak. A negyedik, ötödik és hatodik videó pedig Rómában készült, ezekben a történet fontosságáról volt szó, a táncjelenet leforgatásáról, és mindegyikük elmondta, hogy melyik a kedvenc szerelmi történetük, Timothée a Blue Valentine 2013-as filmet választotta.