The National Board Of Review díjátadó gála, egyéb fotók és interjú

Sziasztok! Timothée továbbra sem tűnt el szem elől, mára eléggé sok hír összegyűlt róla, amelyeket most el is hoztam nektek. Kezdeném a legújabbal, ugyanis a színész részt vett a The National Board Of Review díjátadó gálán, amely a Cipriani 42nd Street rendezvényközpontban zajlott le New York városában, és ezúttal az édesapja volt a plusz egy fő. Már jó régen bejelentették a jelölteket, és a nyerteseket is, így már előre tudhattuk, hogy Timmy a Call Me By Your Name-ben nyújtott áttörő alakításáértt fog átvenni díjat, és ez így is történt. A színész a hotelben készülődött az eseményre, és az ő esetében ez ritkán fordul elő, de lesifotósok is a nyomában voltak, és készült és néhány kép, amint megérkezett a szállodába. A következő megálló már az említett gála volt, ott ismét készültek róla fotók az érkezéskor, majd persze a szürke szőnyeges bevonuláskor is, aztán következett a díjazás. Timothée-nak a kollégája, Armie Hammer adta át a díjat, ezután került sor a beszédre, amit sajnos nem találtam meg sehol. Egyébként a Lady Bird is győzedelmeskedett az este folyamán, hiszen Greta Gerwig elnyerte a legjobb rendező díjat, míg Laurie Metcalf a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat, illetve mindkét film helyet foglal a Top 10-es listán is. A galériába feltöltöttem még képeket a belső részből és közösségi oldalakról is, valamint néhány rajongókkal készült fotó is napvilágot látott.

  

Most pedig visszatérnék egy kicsit az elmúlt napok eseményeire, elsőként a Golden Globes-ra. A vörös szőnyeges bevonulással kapcsolatban egy új képünk érkezett, ezt egy rajongó töltötte fel Twitterre, láthatjuk, ahogy Timmy épp egy barackot ír alá. Instagramra pedig Benjamin Askinas töltött fel egy portrét róla, ami szintén az este folyamán készült. Ezután következett egy after party, amit a La Dolce Vita olasz étteremben rendeztek meg. Mikor megérkezett ide, készült róla néhány lesifotó, a belső részben pedig fotózkodott a testvérével, Pauline-el, illetve Saoirse Ronannel is. Az after partik befejeztével Timothée el is hagyta már Los Angeles-t, ugyanis New York-ba kellett utaznia a bejegyzés elején említett esemény miatt. A repülőn készíttt közös képeket Armie Hammerékkel, az egyiket meg is osztotta a felesége, Elizabeth az Instagram sztorijában. Emellett Timmy is feltöltött egy közös képet róluk, amelyiken ő nincs rajta, csak megjegyezte, hogy majd Photoshop segítségével később odaszerkeszti magát, ezt pedig Elizabeth meg is tette, majd megosztotta a végeredményt, ezt elérhetitek a galériánkban.

  afterparty.jpg DTCxZLRXkAYgjjk.jpg

DTEPKFaVwAAFWZt.jpg DTEZh8JXcAEpjdn.jpg

Utolsónak hagytam pedig néhány magazinnal kapcsolatos dolgot. Január 6-án Timothée részt vett egy teapartin, amelyet a BAFTA rendezett meg, itt pedig készült róla egy portrésorozat is a Rich Fury által, a The Hollywood Reporter magazin számára, ebből most jó minőségű fotók láttak napvilágot. Ha már szóba került a BAFTA, tegnap újabb jelölteket jelentettek be, összegyűjtöttem az összeset, ami Timmyhez, vagy valamelyik filmjéhez kapcsolódik:

Legjobb férfi főszereplő – Timothée Chalamet
Legjobb adaptált forgatókönyv – Call Me By Your Name
Legjobb eredeti forgatókönyv – Lady Bird
Legjobb rendező Luca Guadagnino – Call Me By Your Name
Legjobb film – Call Me By Your Name
Feltörekvő Csillag – Timothée Chalamet

portree.jpg IMG_20180109_000058.jpg IMG_20180108_155901.jpg

Végül, de nem utolsó sorban pedig a W magazin YouTube csatornájára került feltöltésre egy három perces interjú, ami még a tavaly készült a kedvencünkkel. Ebben elárul néhány újdonságot, amiket eddig nem tudhattunk, a fontosabb dolgokat most pontokba szedtem.

1. Kiskorában nagy Power Rangers rajongó volt.
2. Halloweenkor egyszer Yu-Gi-Oh-nak öltözött be, majd később Pókembernek.
3. Az első zenei albumot az édesanyja vette neki, 50 Cent első lemeze volt, a Get Rich or Die Tryin’, explicit verzióban.
4. Melegítőnadrágban akart menni a Screen Actors Guild Awards-ra, egy régi bőrnadrágban, és egy szörnyű nyakkendőben jelent meg, és még paradicsomszósz is volt a szája szélén. (képek)
5. Van egy teknőse, akit Urdle-nek hívnak.
6. Az iskolában ő volt beöltözve a kosárcsapat kabalájának, mert az igazi nem tudott elmenni.


  75. Golden Globe Awards

Elérkezett az az esemény, amit már nagyon sokan vártak, ugyanis hajnalban lezajlott a 75. Golden Globe díjátadó, amit ezúttal is a Beverly Hilton hotelben szerveztek meg Beverly Hills-ben, és Timothée is hivatalos volt a rendezvényre. A fiatal színész az utolsó percekben érkezett meg, már nagyjából negyed óra volt hátra a tényleges díjkiosztóig, azonban nem egyedül bukkant fel, hanem vele volt a nővére, Pauline is. A színész egy Berluti öltönyt viselt, amelyet kifejezetten a számára terveztek, a cipője pedig ugyaninnen való, kiegészítőként egy Jaeger-LeCoultre órát választott magának. Azzal, hogy tetőtől talpig feketébe öltözött, a Time’s Up mozgalmat támogatta, ami a szexuális zaklatás ellen szól. Timothée egyedül is a kamerák elé állt, de készültek még képek a nővérével, de a kollégájával, Armie Hamerrel is, és annak feleségével, Elizabeth-el. Jelenleg 29 képet tudtam feltölteni a vörös szőnyeges felvonulásról, és ezeknek sem túl jó a minősége, de bízzunk benne, hogy idővel több is napvilágot lát, akkor mindenképp bővítem majd az albumot. Tehát ezután kezdetét vette a díjátadó, és izgalmas percek vártak Timmyre és a kollégáira is, hiszen több kategóriában is szerepelt a színészek és a projektjeik neve. Timothée a Legjobb férfi főszereplő egy filmdrámában kategóriában lett jelölve, azonban sajnos ezt a díjat Gary Oldman kapta meg helyette. Emellett még jelölték a Call Me By Your Name-t, mint a Legjobb filmdráma, illetve a Lady Bird-öt, mint a Legjobb filmmusical vagy vigjáték, az utóbbit pedig sikerült díjra is váltani. Timothée együtt vette át a díjat a film többi szereplőjével, lent meg is nézhettek egy videót erről. A díjátadó befejeztével a többség a sajtószobába vonult, a kedvencünk is így tett, itt ismételten a Lady Bird szereplőivel állt a kamerák elé, és itt készültek is portrék. Mindezeken kívül még a közösségi oldalakra feltöltött képeket is összegyűjtöttem egy külön albumba. A nagy esemény végeztével következtek az after-partik, Timmy is megjelent az egyiken, amelyet az Amazon Studios szervezett meg, innen szintén előkerült néhány kép.

DS_C4VFVwAAEIBU.jpg 015.jpg DS_xjw1VAAEurNV.jpg DS_vWMMV4AARHkz.jpg

Közösségi oldalak

Visszatérve egy kicsit még a vörös szőnyeges felvonulásra, néhány riporter készített rövid interjúkat Timothée-val, és kettő elő is került most. Az elsőben a színész az iMDB-nek mesél arról, hogy mennyire szerencsés, hogy ilyen nagy sikerű filmekben kaphatott szerepet, és, hogy ilyen nagyszerű színészekkel dolgozhatott, valamint beszélt a két karakteréről is. A másodikban a nővérével tűnik fel, és bocsánatot kér az édesanyjától, hogy nem őt vitte el az eseményre, végezetül pedig leutánozta Armie Hammer táncjelenetét a filmből, és hozzátette, hogy emiatt kicsit morcos lesz majd a kollégája.

Szandi*, 2018, jan 08, Díjátadó, Fotósorozat, Jelölés

  Golden Globe elő-partik és újabb fotósorozatok

Már nem kell túl sokat várni a 75. Golden Globe-gálára, már minden híresség készül az eseményre, és nagyon sok elő-partit szerveztek a napokban, amelyeken mind a jelölteket tisztelik meg. Mivel Timothée is a szerencsések közé tartozik, ezért ő is tiszteletét teszi egy-két partin, ez a tegnap is így történt, éppen ezért újabb képekkel gazdagodtunk az elmúlt órákban. A 22 éves színész tegnap csaknem egész nap úton volt, első megállója a BOA Steakhouse volt West Hollywoodban, ahol egy villásreggelit szerveztek a 33. Independent Spirit Awards jelöltjeinek, amelynek a nyerteseit március 3-án hirdetik ki, és van miért szurkolnunk, hiszen Timothée-t jeltölték a legjobb férfi főszereplő kategóriában, a Call Me By Your Name-t a legjobb film kategóriában, míg Luca Guadagnino esélyes arra, hogy elnyerje a legjobb rendezőnek járó díjat. Visszatérve a villásreggelire, egy kék szőnyeges felvonulással kezdődött, majd ezután mentek be. Amint befejeződött az esemény, Timmy elhagyta a helyszínt, most az egyszer néhány fotós is ment utána, akiknek végig mosolygott, és még néhány rajongóval közös képet is készített. A fotók elérhetőek a galériánkban, minden előnézeti kép külön albumba vezet!

DS5BaOgVAAA4sqj.jpg DS48p2rX0AE6NiU.jpg 60936106_picturepub_timotheechalamet_06jan2018_la-3.jpg DS5OT6tX0AEwjj8.jpg

A következő megálló a BAFTA Tea Party volt, amit a Four Seasons Hotelben rendeztek meg Los Angelesben. Innen ismét láthatók vörös szőnyeges képek, de lefotózták őt a belső részben, és a közösségi oldalakra is posztoltak róla, ezeket mind feltöltöttem a galériába. Az utolsó esemény, amin megjelent a tegnap este, az egy privát vacsora volt, amelyet James Franco színész rendezett meg a Golden Globe jelölteknek. Sajnos erről professzionális képek nem kerültek elő, mindössze Armie Hammer töltött fel egy csoportképet az Instagram profiljára.

60936797_picturepub_timotheechalamet_06jan2018_baftateaparty-6.jpg DS5hN7SXUAAaQyI.jpg DS5YNtvV4AAXiXg.jpg jamesfrancodinner.jpg

A bejegyzés végére pedig néhány fotósorozat kép maradt. A tegnapi BAFTA parti során a The Hollywood Reporter magazin számára készített portrékat Timmyről Rich Fury. Továbbá a tavalyi fotósorozatokból is jelentek meg eddig nem látott képek, az egyik a Variety számára készült Billy Kidd által, míg a másikat novemberben fotózta Irvin Riviera a The Wrap-nek.

DS6Upn9UQAA9xRd.jpg DS6UCAFVAAA6lL3.jpg DS4jF5BV4AAt78r.jpg

Aki esetleg szeretné élőben követni a Golden Globe-ot, akkor az megteheti. A vörös szőnyeges felvonulás éjfélkor kezdődik, és ide kattintva nézhető majd. Ezután következik majd a tényleges díjátadó, hajnali kettőkor, amelyet az NBC csatorna közvetít, ezt itt érhetitek el, ha esetleg megnyitjátok az oldalt és nem indulna a közvetítés, akkor kattintsatok egy másikra a Stream & Links részben, valamelyik biztosan működni fog!

Szandi*, 2018, jan 07, 2017, Fotósorozat, Megjelenés

  American Film Institute Awards, fotósorozatok és Instagram posztok

Sziasztok! Már nagyon közeledik a Golden Globes, így a jelöltek körül mostanában nagy a pörgés. A tegnap este rendezte meg az A24 cég az egyik elő-partit, a los angelesi Four Seasons Hotelben, amely a 18. American Film Institute Awards volt, egy privát vacsora, amin csak azok vehettek részt, akiket meghívtak. A meghívottak listáján ott volt Timothée, ahogy a kollégái, Armie Hammer és Saoirse Ronan is. Az este folyamán 10 filmet tüntettek ki, amelyet a legjobbnak ítéltek, és legnagyobb örömünkre Timmy két filmje is ott volt ezek között, a Call Me By Your Name, illetve a Lady Bird. A “vörös szőnyeges” felvonulás alatt a kedvencünk Armieval, illetve Steven Speilberg filmrendezővel fotózkodott, majd bent az esemény során összefutott még Emilia Clarke színésznővel, illetve még sok már producerrel és rendezővel is. A színész eléggé sok időt szánt arra, hogy népszerűsítse a Call Me By Your Name-t, de ezúttal inkább a Lady Bird-re fektette a hangsúlyt és részt is vett egy sajtótájékoztatón a film kapcsán, amiről mindössze csak egy képünk van egyelőre, illetve egy rajongó is összefutott vele ez idő alatt, és fel is töltött néhány aranyos közös képet. Timothéeval egyébként többen is osztottak meg képeket az Instagram profiljukon, többek közt Armie is, amint épp útban voltak a rendezvényre, ugyanitt az érkezéskor még Timmy egyik nagy rajongója is elcsípte őt.

60851414_picturepub_ah_tc_05jan2018_afiawards-9.jpg 60851419_picturepub_ah_tc_05jan2018_afiawards-13.jpg 60851410_picturepub_ah_tc_05jan2018_afiawards-7.jpg 60851415_picturepub_ah_tc_05jan2018_afiawards-10.jpg

További linkek:

Január 5: American Film Institute Awards (belső rész)
Január 5: American Film Institute Awards (közösségi oldalak)
Január 5: American Film Institute Awards – Lady Bird sajtótájékoztató
Mások feltöltései Timothéeról
Rajongói képek > 2018

Az eseménnyel kapcsolatos képek mellett még másokat is feltöltöttem a galériába, ugyanis egy kis szünet után Timothée végre visszatért Instagramra, és két képet is posztolt. Az egyik még a New York Film Critics Circle Awards-on készült Tiffany Haddish-el, míg a másikon Gary Oldman színésszel pózol. A bejegyzést pedig zárnám két fotósorozat képpel, az egyik tavaly készült a Variety magazin számára, a fotón Daniel Kaluuya-val láthatjuk. A másik az olasz Vogue magazinban lett megosztva, ez egy Call Me By Your Name promóciós kép. Minden előnézeti kép külön albumba vezet!

26072790_782768498591043_3008282569717317632_n.jpg 26158850_164861310798860_1443374135492214784_n.jpg timothee-chalamet-daniel-kaluuya-actors-on-actors-contenders-conversation.jpg 25038663_1615508378510277_4828625009821876224_n.jpg