Megjelenések, fotósorozatok és kérdezz-felelek

Sziasztok! Timothée továbbra is el van tűnve, bár szerencsére már nem sokáig, viszont a héten nem jelent meg túl sok hír róla, de összegyűjtöttem most mindent. Kezdeném talán az egyik legérdekesebbel, ugyanis megérkezett az A Rainy Day In New York első megjelenési dátuma. A filmről már többször is olvashattatok az oldalon, hiszen a szereplőket folyamatos támadások érték az elmúlt hónapok során, amiért Woody Allennel dolgoztak együtt, és Timmy el is mondta egy korábbi interjúban, hogy nem is biztos, hogy emiatt meg fog jelenni a film, azonban úgy tűnik, hogy mégis. Először a francia Pathé oldalára került ki, hogy augusztus 9-én debütál a film, majd később az iMDB-n is megjelent ugyanez a dátum, és azt is hozzátették, hogy ez Hollandiára vonatkozik. A projektről még mindig csak annyit lehet tudni, hogy jelenleg az utómunkálatokat végzik rajta, és, hogy több színész, köztük Timothée is, a bevételeket különböző mozgalmaknak adományozza el, amelyek a szexuális erőszak ellen szólalnak fel.

Ha már a filmeknél tartunk, akkor február 28-án a Variety magazin és a Barneys New York ruhavállalat rendezett egy vacsorát, hogy a Call Me By Your Name sikereit ünnepeljék. Az eseményre a Chateau Marmont los angelesi hotelben került sor, részt vett még rajta a film rendezője, Luca Guadagnino, a másik főszereplő, Armie Hammer, és még sok más híresség is. A belső részben készült pár fotó a kedvencünkről, illetve egy paparazzi kép is előkerült arról az alkalomról, mikor megérkezett a hotelhez.

64905033_armietimothee-luca002.jpg DXMcYRoWsAAn8He.jpg DXMckKvXUAAtDZE.jpg DXNoqnaW0AIClEJ.jpg

Megszokhattuk már, hogy fotósorozatokból most sincs hiány, hiszen a fotósok szívesen készítenek képeket Timothée-ról a díjátadók ideje alatt is, most összesen három albumot sikerült bővítenem. Még év elején rendezték meg a Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivált, ahol a Virtuóz díjat vehette át. A The Wrap számára készült itt egy fotósorozat, ahonnan most két eddig nem látott kép került elő, sajnos mindkettő vízjellel van ellátva. A további fotók a 90. Oscar jelöltek ebédjén készültek róla két különböző fotós által, az egyiket a Variety magazin számára lőtték, míg a másikat Andrew Eccles készítette.

DXUXDutW4AI-NYD.jpg DXUXC6cWsAAADYE.jpg DXN2CMwXUAAQ7F8.jpg DXVm_0lV4AAarBa.jpg

Közösségi oldalas posztok is napvilágot láttak, Timothée már gőzerővel készül a hétvégi díjátadókra, pontosan emiatt töltött fel egy fotót Instagramra, amelyen Matthew McConaughey színész látható jógázás közben, megjegyzésként pedig azt írta hozzá, hogy az elkövetkezendő három napban ő is ilyen lesz. Továbbá a Big Little Lies színésznői, Laura Dern és Zoë Kravitz is posztoltak egy-egy közös képet Timmyvel, végül pedig Dimitri Dimitrov színész is.

DXT423YWkAAuOet.jpg DXUqM4ZX0AAL8A_.jpg DXVIhFQU0AA84n2.jpg DXVEmaWUMAAz2jh.jpg

Végül, de nem utolsó sorban pedig tegnap az iTunes Twitterére került ki, hogy Timothée hamarosan Instagramon fog válaszolni a rajongók kérdéseire, ami így is lett, főként a filmjével kapcsolatban kérdezték őt:

Kivel mész az Oscarra?
Anyukámmal, apukámmal, és a nővéremmel.

Kedvenc pillanatod a Call Me By Your Name promóciós körútról?
Táncolás Crema utcáin.

Kedvenc forgatási helyszíned Olaszországban?
Crema volt a lakhelyünk, na de Bergamo..

Mi a második legkínosabb pillanatod, amellett, hogy leestél egy széktől?
Az a pillanat örökre az első helyre került, amint LEESTEM ARRÓL AZ ÁTKOZOTT SZÉKRŐL.

Te voltál A legnagyobb showman utolsó jelenetében? Biztos vagyok benne, hogy láttalak, de senki sem hisz nekem, haha.
Nem, haha, de majdnem bekerültem a Sóhajokba.

Hálás vagy amiatt, hogy tudod, Luca és Armie örökre a barátaid lesznek?
Teljes mértékben. Ritka, hogy ilyen jó forgatási élményben részed, és utána még egy évig együtt lógjatok.

Mi a kedvenc tanulságod a Call Me By Your Name-ből?
Ahogy a bátyám, Armie Hammer mondaná “A szerelem az szerelem az szerelem.”


  Timothée eladományozza a Woody Allen filmből szerzett bevételét

Tavaly augusztusban került bejelentésre hivatalosan is, hogy Woody Allen új filmmel rukkol elő, aminek a főszereplői Timothée Chalamet, Selena Gomez és Elle Fanning lesznek, később pedig több ismertebb színész is csatlakozott a stábhoz. Szeptemberben már el is kezdték a forgatásokat New York-ban, majd kiderült az is, hogy a projekt címe A Rainy Day In New York lesz, a történet pedig egy szerelmespárról fog szólni, akik megbirkóznak a rossz idővel, és néhány kalandnak is a részesei lehetnek. Tudni kell a híres rendezőről, hogy a fogadott lányát molesztálta gyerekkorában, és emiatt egyre többen szólalnak fel ellene, és sokan megbánták, hogy valaha is együtt dolgoztak vele. A múlt hét folyamán a CNN csatorna egyik riportere kérdezte a fiatal színésztől, hogy milyen volt Woodyval dolgozni, főleg, mikor ennyien vannak ellene, azonban Timothée a szerződésre hivatkozva nem kívánt beszélni erről, de néhány órával ezelőtt úgy döntött, hogy mégis felszólal ez ügyben. A Golden Globes során már kifejezte azt, hogy egyáltalán nem támogatja a szexuális zaklatást, ő is tetőtől talpig feketét viselt, amivel támogatta a Time’s Up mozgalmat, ami szintén ezt ellenzi, most pedig az Instagram profiljára posztolt egy nyilatkozatot, melyben közölte mindenkivel, hogy nem kíván magának pénzt a filmből, hanem három különböző alapítványnak fogja azt eladományozni, hiszen rájött, hogy ő is hibázott azzal, hogy Allen filmjében szerepet vállalt. Egyébként azt érdemes elmondani, hogy még nem teljesen biztos, hogy a film valaha is megjelenik, ezt szintén Timmy említette a CNN interjúban. Timothée a következőt írta:

Idén változott a látásmódom, máshogy érzek sok dologgal kapcsolatban; izgalmas volt, néha pedig oktatójellegű. Egy olyan fiatal színész szemszögéből választottam projekteket, aki próbálja a sokkal tapasztaltabb színészek lábnyomát követni, olyanokét, akikre felnézek. De megtanultam, hogy nem a jó szerep nem az egyetlen kritériuma annak, hogy elfogadj egy munkát – ez sokkal világosabbá vált a számomra az elmúlt néhány hónapban, szemtanúja voltam egy erős mozgalom megszületésének, amelynek az a célja, hogy véget vessen az igazságtalanságnak, egyenlőtlenségnek, és mindenekfölött a csendnek.

A legutóbbi interjúimban kérdeztek engem arról a döntésemről, hogy Woody Allennel dolgoztam múlt nyáron. A szerződéses kötelességeim miatt nem válaszolhatok konkrétan erre a kérdésre. De amit mondhatok, az a következő: Nem akarok semmilyen bevételt nyerni a munkám miatt, és az egész fizetésemet három alapítványnak fogom adományozni: Time’s Up, a New York-i LGBT központ, és RAINN. Szeretnék méltó lenni arra, hogy ezekkel a bátor művészekkel együtt harcoljak mindenkiért, azért, hogy olyan tisztességgel és méltósággal bánjanak velük, ahogy azt megérdemlik.

Szandi*, 2018, jan 16, A Rainy Day In New York, Instagram