Mégis megjelenik az A Rainy Day in New York?

Tavaly ősszel jelentette be Woody Allen a legujabb projektjét, melyben Timothée mellett még szerepet kapott Selena Gomez és Elle Fanning is. Az A Rainy Day in New York című filmet szeptemberben forgatták le New York Cityben, azonban eléggé sok volt a zűr emiatt, hiszen a színészek rengeteg bánatást kaptak amiatt, hogy Woodyval dolgoztak együtt. Több szereplő, beleértve Timothée is, különböző alapítványoknak ajánlották fel a projektből érkező bevételeket, azonban még az sem volt idáig teljesen biztos, hogy megjelenik. Néhány hónappal ezelőtt került nyilvánosságra egy megjelenési dátum, ami Hollandiára szólt, de nem sokkal később ez el is tűnt. A hollans Pathé oldalára ma ismét közzétettek egy dátumot, ami 2018. december 31-e. Még nem tudni pontosan, hogy valóban megjelenik-e az év utolsó napján, azonban iMDB-n is történt már egy kis változtatás a filmet illetően, PG-13 minősítést kapott, ami azt jelenti, hogy 13 év alattiaknak nem ajánlott. A filmratings.com oldalon meg is indokolták ezt, állítsuk szerint ugyanis a filmben használnak drogokat, cigarettáznak, és részben meztelenkedés is előfordul. A hírek szerint az Amazon Studios szeretné, ha a film megjelenne, szóval még van rá esély, hogy látni fogjuk.

Aki nem hallott volna még a filmről, egyelőre annyit lehet tudni róla, hogy a főszerepben egyetemisták vannak, Timothée és Selena egy szerelmespárt fognak alakítani, akik New Yorkban töltik a hétvégét, de szembe kell nézniük a rossz időjárással és jó sok kalanddal.

Amint több információ derül ki, mindenképpen megosztom veletek, ha valóban megjelenik a végeredményt, akkor valószínűleg hamarosan kapunk majd hivatalos posztereket, esetleg előzetest is, de egyelőre még semmi sem biztos.

Szandi*, 2018, Júl 15, A Rainy Day In New York