Cannes filmfesztivál: Lionsgate party

Sziasztok! Az elmúlt napokban annyiszor mondogattam, hogy legyen már valami hír Timothée-ról, hogy úgy is mondhatjuk, hogy meghallgatta az imáimat, ugyanis tegnap hosszú idő után végre elhagyta Londont. Mint minden évben, így idén is megrendezésre került a cannes-i filmfesztivál, ahová számos híresség látogatott el, ám arra szinte esély sem volt, hogy esetleg a színész is felbukkanjon, azonban tegnap Nice városában kapták lencsevégre őt a fotósok a reptéren, ennek kapcsán egyelőre csak két fotónk van, melynek a minősége sem túl jó. Nem sokkal később a következő fotók már Antibes-ben készültek róla, ugyanis hivatalos volt egy bulira, amelyet a Lionsgate szervezett meg a Cap-Eden-Roc hotelben. Sajnos innen sem HQ minőségű képeket kaptunk, mindössze a jelenlevők szúrták ki őt, és töltöttek fel róla fotókat, illetve ő is szívesen fotózkodott másokkal, erről az alkalomról egyelőre 6 képet tekinthettek meg a galériánkban. A bulin beszélgetett egy újságíróval is, akinek megerősítette, hogy jövő hónapban kezdődnek a The King forgatásai, így nagy a valószínűsége annak, hogy ismét el fog tűnni a nyilvánosság elől arra az időszakra. Végül pedig az Instagramján is aktív volt, feltöltött egy képet, melyen a tükörben pózol egy Ellen DeGeneres pólóban.

IMG_20180512_111323.jpg IMG_20180512_111334.jpg IMG_20180512_111340.jpg

Szandi*, 2018, máj 12, Képek, Megjelenés, Paparazzi