Képek és CinemaCon

Sziasztok! Hosszú idő után szerintem most jelentkezem egy érdemleges bejegyzéssel, hiszen mondjuk úgy, hogy Timothée ismét felbukkant. Már többször is említettem, hogy a színész jelenleg Londonban dolgozik a legújabb filmjén, a The King-en, azonban ezt idáig képek nem bizonyították, ám tegnap két szerencsés rajongó összefutott vele az utcán, és a közös fotókat meg is osztották a közösségi oldalaikon, így már nálunk is megnézhetitek. A kedvencünk nagyon elfoglalt, nincs túl sok szabadideje, ma hivatalos lenne a Call Me By Your Name japáni premierjére, de ezt muszáj lesz kihagynia, ahogy tegnap sem tudott elmenni a CinemaCon-ra, amit Las Vegasban rendeztek meg a Caesars Palace-ben. Az egyik panel során Timmy októberben megjelenő filmjét, a Beautiful Boy-t népszerűsítették, ott volt a másik főszereplő, Steve Carell is, aki csak jókat mondott a fiatal színészről. A jelenlevőknek nagy szerencséje volt, hiszen vetítettek egy jelenetet a filmből, a kritikusok szerint nagyon szívszorító jelenet, és mindenképp szükségünk lesz sok-sok zsebkendőre, miközben nézzük, és azt is hozzátették, hogy nagy az esély arra, hogy Timothée egy újabb Oscar jelölést fog kiérdemelni emiatt. Ahogy említettem, Timo nem tudott részt venni a rendezvényen, azonban Skype-on bekapcsolódott a beszélgetésbe, közösségi oldalakra fel is töltöttek néhány képet róla, ezeket már a galériában el is érhetitek. Ha már a filmeknél tartottam, akkor a Call Me By Your Name-hez kapcsolódóan is jó pár kép napvilágot látott, ezek mind bónusz tartalmak a különböző országokban megjelenő DVD-ken. Megnézhettek eddig nem látott forgatási képeket. Roman Sellier pár hónapja a francia Le Monde számára készített egy fotósorozatot a színészről, melyből most töltöttem fel új képeket a galériába!

DbvgjRYWsAAo6sZ.jpg DbvHexdVQAAJptH.jpg DbyPk_XW0AAKGP-.jpg IMG_20180423_141923.jpg

Szandi*, 2018, ápr 27, Beautiful Boy, Forgatás, Fotósorozat, Képek