Fotók New Yorkból és filmekkel kapcsolatos képek

Sziasztok! Timothée továbbra is élvezi a szabadnapjait New Yorkban, így emiatt ezen a héten sem jelent meg idáig túl sok fotó róla. A napjait a barátaival töltötte főként, hétfőn Josh Safdie posztolt egy fotót róla az Instagram sztorijába. Másnap ismét kimozdult, és egy rajongó csípte el őt, a közös képüket pedig meg is osztotta közösségi oldalán. Két héttel ezelőtt, azaz március 5-én a kedvencünk a LaGuardia iskolába látogatott el, ahol ő tanult, találkozott jó néhány diákkal és tanárral is, majd végül készült egy csoportkép is, amelyet az iskola Facebook oldalán tettek közzé. Végül pedig egy nappal ezelőtt Timmy is közzétett egy képet Instagramon, amelyen Jan Maxwell színésznő fia, Will Maxwell-Lunney látható.
A további képek mind Timothée filmjeivel kapcsolatosak. Először is a Call Me By Your Name forgatásáról került elő pár fotó, ami a koreai Sony Picturesnek köszönhető. Ezen kívül két hamarosan megjelenő filmjéből kaptunk egy-egy jelenetképet, az első a Hot Summer Nights, ami július 27-én debütál, a másik pedig a Beautiful Boy, ami október 12-én kerül a nyilvánosságra.

DYnWcuvU0AEVw5e.jpg DYtYHFmXkAA6_Gm.jpg DYn1qBvV4AA1OSH.jpg DYrF8mlW0AMaB3f.jpg

DYm3fd0WAAAsYG0.jpg DYv0ineWsAMcEW3.jpg DYmjDghWsAAw-KL.jpg