A VMAN magazin címlapján

A filmkészítés művészete mindig is foglalkoztatta Timothée Chalamet-et. Hozzá illően a munkájának minősége nagyon is feltűnő az első nagy főszerepében, Luca Guadagnino Call Me By Your Name-jében. Hogy felkészüljön a forgatásokra, Chalamet belemerült a mozifilmekbe, mint a kritikusok által elismert Megöltem az anyámat-ba Xavier Dolantől. Itt, Párizsban találkozik Chalamet és Dolan, hogy beszéljenek a jövőjéről, a kapcsolatáról Armie Hammerrel, és a szeretet és a fájdalom valódiságáról.

63413738_t-01.jpg 63413759_t-04.jpg T3.jpg 63413744_t-02.jpg

Amikor megnéztem a Call Me By Your Name-t, az az érzésem volt, hogy ismerlet téged. Azt hiszem ez a célja ezeknek a filmeknek, hogy összekössenek minket, és úgy érezzük, hogy ismerjük a bemutatott karaktereket.
Teljes mértékben. Évek óta rajongok a munkádért. Olyan filmeket rendezel, amelyek nagyon erős és érthető döntéseket hoznak meg… a pillanat a Mommyban, mikor a színész megváltoztatja a képarányt – várj, nem akarom lelőni a poént!

Ó, már mindenki lelőtte! Köszönöm, nagyon aranyos vagy. Szóval, te milyen művész vagy? Milyen tapasztalatokat keresel a rendezőkkel?
Egy bizonyos érzést keresek, és nem tudom, hogyan írhatnám le, de tudom, hogy mindig ezt üldözöm. Nem tudom pontosan, hogy mi után megyek. Szeretem mindig azt hinni, hogy a művészet nem a képernyőn történik, hanem a néző fejében. Egy bizonyos ponton képes voltam arra, hogy megértsem azt az ötletet, miszerint egyszerűen csak “legyek”. Ezért nyűgöznek le annyira a filmjeit, mert remek munkát végzel az egyszerű “létezéssel”, amire koncentrálok munka közben. De közben hullámzik a történeted, és mégis egységesen tartod azt.

Mit keresel egy filmben? A látomást? Érzést, egyediséget?
A kedvenc filmem a James White Josh Mondtól, ami a filmkészítés egyik testamentuma, amelyről nem mondanád meg, hogy egy film. Úgy éreztem, mintha egy férfi útját nézném végig. Josh rámutat arra, hogy mit jelent élni a mai világban. Folyamatosan láthatunk történeteket, amelyek hasonlóan vannak bemutatva, és ezek a legrémisztőbbek számomra nézőként. De ami igazán megijeszt, az az unalmasság, és részese lenni olyan történeteknek, amelyek már ismerősek, vagy cinikusnak lenni.

Szeretnék hallani Armieról és rólad. Ez egy nagyon intim történet, és az egész film a kapcsolaton alapszik.
Azt kívánom, hogy bárcsak mindenki lóghatna együtt Armieval, mert a kapcsolatunk, ahogyan kivirágzott az első találkozás óta, annyira vezetőképes és segítőkész volt, mint a filmben. Sokkal kevesebb tapasztalatom volt, és másodpercekkel azután, hogy találkoztam Armieval, tudtam, hogy jó kezekben vagyok. Ösztönösen gondját viseli másoknak, ami része a nagyszerű előadásának is a filmben: a karaktere szeretné megadni magát a szerelmének és a vágyának egy másik ember iránt, de közben nem akarja bántani őt. Ez a legjobban a vége fele van összefoglalva abban a jelentben, mikor alszom az ágyban, a vonatállomáson való búcsúzkodás előtt. Oliver ott ül az ágyon Elio mellett és nagyjából 6000 érzést olvashatsz le Armie arcáról: szerelem, empátia, megbánás és félelem. Annyira sok Armie van abban a jelenetben, annyira sok szeretet. Eközben Luca kezeiben is voltunk, ez a film Luca kisbabája. Ez a tapasztalat igazibb bármilyen másik filmnél, mint amiben eddig szerepeltem, úgy éreztem, hogy hé, szeretnünk kell a rendezőt, de egymást is…

És ezt is tettétek.
Igen! A felkészülés, a város – kulturálisan, ha szerettünk volna valami kiindulópontot, azt egymással kerestük meg. Nagy volt a nyomás, hogy eleget tegyünk André Aciman könyvének, és ennek ellenére ott volt az a gyönyörű érzés, ahol nem volt ott a nyomás amiatt, hogy nagyon híres, vagy amiatt, hogy szerepel egy színész benne, akinek a filmjeire sok jegyet adnak el. Az volt az ötlet, hogy ha ez jó lesz, az azért lesz, mert tényleg az. Ami a legizgatottabbá tesz engem, mint művész, az a sodródás. Ez nehéz, mikor szóba kerül a showbiznisz, vagy Hollywood. Talán csak az olaszországi forgatás, vagy a másfél hónapos készülődés miatt volt, vagy azért, mert egy lencsével lett felvéve az egész, de volt sodródás!

Szerette volna Luca, hogy elnyeld annak a környezetnek a szellemét?
Igen, ami Luca zsenialitása. Ez európaiak jobban tudják, hogyan kell pocsékolni az időt, mint az amerikaiak. Ha aznap kellett volna forgatnunk, mikor leszálltam a new yorki repülőről, mániákus lett volna, és fele annyira sem hosszú, mert csak a fontosabb dolgokon haladtunk volna át, ahelyett, hogy ráhangolódjunk a látványra és Európára.

Hogyan fejlődött a kapcsolatod tovább Lucával, most, hogy nem csak leforgattátok a filmet, de utaztatok is együtt sok helyre.
Próbálom megfejteni a felnőttséget, ahogy ezeket a kapcsolatokat is. Kiváló és bizalmas kapcsolatom volt Lucával a folyamat során, mindig figyeltünk egymásra, de nem olyan volt, mint most. Semmiképp sem vagyunk egyenrangúak, de jobban értem most már őt. Ő egy igazi tervrajza annak, hogy mit keresek egy rendezőben.

A film miatt most válogatósabb leszel az új projektjeid terén?
Figyelmes leszek, hogy mit csinálok legközelebb. De megértem, hogy nehéz lesz megismételni azt a tapasztalatot, amiben részem volt. Lucával a szülővárosában forgattunk, ültünk a vetítőteremben, néztük a filmeket, amiket szeret. Luca a szerkesztőivel, producer partnereivel, kamerás emberekkel, divattervezőkkel dolgozott együtt 25 évig. Szóval belépsz egy rendszerbe. Majdnem olyan, mint a The Factory. Nehéz találni és megfelelni.

Azt mondtad, hogy a Call Me By Your Name a szerelem ünneplése. De úgy érzed, hogy egyaránt, vagy még inkább szól a fájdalomról? Az emberek mondják, hogy milyen felnőttes ez a film, és kíváncsi vagyok, hogy a “felnőttes” valóban csak egy szó-e arra a filmre, ami nyíltan beszél a fájdalomról és ünnepli is ezt.
Egyetértek. A fájdalomról szól főként Michael Stuhlbarg monológja is. A jelenet alatt volt egy kis hang a fejemben, ami azt mondogatta, hogy hallgasd ezt. Kib*szottul hallgasd ezt. Amikor szenvedsz, vagy gyászolsz, az egyetlen dolog, amitől meg tudod védeni magad, az az, hogy még több szégyenérzetet kelts magadban, vagy mardosd önmagad a csalódás miatt, vagy megadni magad a fájdalomnak. De nincs helyes módja a gyásznak vagy a szenvedésnek. Ha valaha is a fájdalomról volt szó – amit az összetört szív, vagy a szerelem okoz – akkor azért, hogy hogyan bírkózz meg vele.

Szandi*, 2018, feb 07, Fotósorozat, Interjú, Képek, Magazin