Village Voice interjú Timothée-val

Sziasztok! Még múlt hét pénteken, azaz 12-én került ki a Village Voice oldalra egy eléggé hosszú interjú Timothée-val, amiben főként a Call Me By Your Name-ről és arról esik szó, hogy milyen érzés volt a számára, hogy ilyen hirtelen robbant be a köztudatba. Sajnos eléggé sokáig időztem a fordítással, de most végre megérkeztem vele, szóval nem is húznám tovább a szót, olvassátok!

Tavaly ilyenkor még csak egy átlagos New York-i srác voltál, most pedig nyakig benne vagy a díjátadókban. Furcsa érzés lehet.

Timothée: Vicces, hogy a “furcsa” szót használod, mert néhány szempontból tényleg az. De végtére is örömteli. Nagy rajongója vagyok a színészetnek és a mesélésnek. Hell’s Kitchen-ben nőttel fel, szeretem a színházat, így szerettem bele a filmekben való szereplésbe is. A terv csak az volt, hogy kihívások elé állítsam magam nagyszerű szerepekkel és jó rendezőkkel dolgozzam és elkerüljem azokat a csapdákat, amikbe sok fiatal színész beleesik.

Melyek azok a csapdák?

Timothée:Csak egyszerűen több olyan filmszereplés, amely stúdiókat igényel. Nincs semmi baj vele, kétségkívül az ilyenekre pályázom. Ha lenne valami Christopher Nolan kaliberű film, egy szempillantás alatt fejest ugranék abba az ajánlatba. De a legtöbb fiatal szerep, amely elérhető színézeknek és színésznőknek, nagyon CGI-központú (számítógépen létrehozott kép – szerk.), szóval a színészet része nagyon minimális, a speciális effektek magasan vannak, és az expozíció őrületes.

És a legizgalmasabb a Call Me By Your Name kapcsán az, hogy csak egy egyszerű kis film, aminek alázatosan álltunk neki, és próbáltunk könyv hűek maradni, amennyire csak lehetséges volt, reménykedve, hogy valami olyasmit alkothatunk, amire André Aciman büszke lesz. És a Lady Birddel ugyanez volt a helyzet: Próbáltunk eleget tenni Greta szülővárosához írt szerelmeslevelének.

Nem volt előre megtervezve, hogy egyszerre jelenjenek meg, vagy, hogy ilyen fogadtatásban részesüljenek. Nagyon fiatal vagyok, de legalább egy kicsit a részese voltam. Voltam olyan projektekben is, amelyek szó szerint nem működtek, vagy nem jöttek össze olyan szintűre, hogy mások is lássák. Szóval olyasmikben szerepelni, amelyek drámai értékeket képviselnek és integritást képviselnek, és az emberek pozitívan jeleznek vissza rájuk, valami olyasmi, amiről álmodik az ember. Minden színész karrierje hegyes-völgyes, és ezt a szívemen viselem.

Mit tudtál meg Armieról, a sok együtt töltött idő alatt?

Timothée: Azt, hogy egy nagyszerű ember. A nagylelkűségének nincs párja, komolyan. A fiatal színészek és színésznők ütemterve nem feltétlen túl egészséges, főleg bizonyos pillanatokban. Nem kell ezekről sokat mesélnem, mindannyiunk számára ismerős. Szóval az, hogy van egy testvérem, egy példaképem, aki nagyszerű színész, családapa és férj, és akit ilyen alaposan megismerhettem – a National Board of Review rendezvényen és megkönnyeztem azt, amit mondott. Soha nem tapasztaltam még azt, hogy találkoztam a híres színésszel és aztán teljesen túllépjük a találkozás szintjét, de most már a másik oldalán vagyok a dolognak. Ismerem az embert.

Ezt csak azok fogják érteni, akik látták a filmet, de meg kellett volna ennie Olivernek a barackot?

Timothée: Nézd, vettünk fel olyan jeleneteket, ahol megette. Egyszerűen oda vezetett valóságosan az a jelenet, amikor összetörtem a karjai közt, mielőtt még beleharapott volna.

New York-ban nőttél fel – hány éves voltál, mikor először megengedték neked a szüleid, hogy egyedül metrózz?

Timothée: Tizenkettő.

Mi a legfurább dolog, ami történt veled a városban?

Timothée: Üldözött egy meztelen pasi, és nekem dobálta az ürülékét.

Hűha. Hány éves voltál?

Timothée: Tizenöt.

Nagyon sajnálom.

Timothée: Nem tartom annyira rossznak, New York-ról beszélünk.

Ki csókol a legjobban: Armie Hammer, Saoirse Ronan, vagy a volt barátnőd, Lourdes Leon?

Timothée: (nevet) Nem nyilatkozom.

Írtam egy cikket a filmből, amiben kiemeltem, hogy a karakterek melegek, de az emberek közbeszóltak, hogy ők igazából azt hitték, hogy nincs igazam, és a karakterek biszexuálisak. Mit gondolsz?

Timothée: Ez a film szépsége: megszünteti ezeket a szigorú nyugati szabályogat a szexualitásról, és egy sokkal természetesebb oldalát mutatja be ezeknek a dolgoknak.

Mém lettél: Terjeng egy fotó az arcodról, amikor épp rájössz, hogy Tonya Harding mellett ülsz a Golden Globes-on.

Timothée: Próbáltam azt mondani magamnak, hogy: “Timmy, láttad már ezeket a díjátadókat, bármelyik pillanatban megjelenhetsz a képernyőn.” És mégis, amikor meglátom, hogy Tonya Harding ül mellettem, ez a reakcióm.

Milyen érzés volt egy új színésznek lenni, amikor helyet kapott a teremben a nagy #MeToo mozgalom?

Timothée: Ez volt az első díjátadószezonom, és nagyon büszke voltam, hogy egy olyan díjátadón lehetek, aminek nagyon sok célja van, és azt érezni, hogy tényleg van valami szándéka, és nem csak egy évente ismétlődő esemény. Nagyon boldog voltam, hogy ott lehettem a nővéremmel, aki nagyon büszke rám, és megoszthattam vele ezt a pillanatot. Hogy részese lehetek egy pillanatnak és egy generációnak, ami megváltoztatja a dolgokat.

Az Oprah beszéd jelentős volt. Érezhetted abban a pillanatban. És közben volt egy elnöki hangzása a beszédnek, amiről úgy éreztem, hogy nagyon kézzel fogható volt mindenki számára a teremben.

A rendeződ, Greta Gerwig nemrég azt mondta, hogy többé nem akar Woody Allennel együtt dolgozni a vádak miatt. Szerepelsz Allen új filmjében, az A Rainy Day in New York-ban – ugyanúgy érzel, mint Greta?

Timtohée: Fontos lesz erről beszélnem, de a Call Me By Your Name egy film a beleegyezésről és a szeretetről, és olyan szépen van bemutatva, hogy nem hagyom, hogy bármi is elterelje a figyelmet erről.

Ez igaz. Hányszor kellett leforgatnod a híres jeleneted, amelyben a kandalló előtt sírtál?

Timothée: Már csak három nap volt hátra a forgatásból, szóval átélni mindazt, amit tapasztaltunk, a jelenet egy kissé nosztalgikussá vált, és azt éreztem, amin a karakter keresztülment abban a pillanatban. Háromszor vettük fel. Az első tartózkodó volt, a második már kevésbé, és a harmadik volt a sírós. És a másodikat használta fel.

És mi a helyzet Michael Stuhlbarg beszédével, aki az édesapádat játssza? A pillanat, amikor egy nagyon megindító és érzelmes tanácsot ad, miután rájön, hogy min mentél keresztül, különösen nagy összhangba került az LGBTQ közösséggel.

Timothée: A beszéd az egyik legjobb élményem volt a forgatások alatt. Emlékszem, hogy nem tanultam meg a párbeszédet, pedig szeretem a másik karakter részét is megtanulni. De emlékszem, hogy azon a napon szerettem volna átélni és hallani. Nagyszerű pillanat volt. A karakter feladata abban a pillanatban csak az volt, hogy hallgason. Ez arra az ötletre alapszik, hogy amikor szenvedsz, a legrosszabb dolog, hogy még rátegyél egy lapáttal azzal, hogy rágódsz a történteken.

Milyen visszajelzéseket hallottál az LGBTQ közösség tagjaitól, amik megmaradtak neked?

Timothée: Nagyszerű volt. A Sundance-en volt az első alkalom, amikor volt egy megérzésem, hogy a film megérintő és inspiráló volt, amikor valaki felemelte a kezét, és azt mondta, “Tudod, a filmben Michael Stuhlbard az az apa volt, akit sosem kaphattam meg, de szükségem lett volna rá.” Armie és én kaptunk egy üzenetet valakitől, aki azután coming-outolt a szüleinek, miután megnézte a filmet, ez egy hatalmas megtiszteltetés.

Szandi*, 2018, jan 18, Interjú